language

Lapok:

Népszava highlight_off

Kulcsszavak:

oktatás highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [68]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Megvan a botrány első áldozata, felfüggesztették a pécsi tanársegéd vizsgáztatási jogát

Felfüggesztették a vizsgáztatási jogát Mészáros Pál Emilnek, annak a tanársegédnek, aki nem tagadta, hogy a magyar bírósági végrehajtói kamara elnöke, Schadl György kérésére valóban segítette, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám vizsga nélkül szerezzen érdemjegyet.

Százmilliárdos vagyont kap a Varga Mihály vezette egyetemi alapítvány

Nem kell aggódnia egy kormányváltás esetén a pénzügyminiszternek, az általa vezetett egyetemi alapítványt 150 milliárddal tőkésítik fel.

Alapítványok egy Patyomkin-demokráciában

Először csak kivételeknek látszottak a különböző alapítványi formában működtetett egyetemek. Mára azonban a kivételből szabály lett és a lassan a hagyományos intézmények válnak gyérülő kivétellé. A megzavarodott érintettek – hallgatók, tanárok, kutatók, színészek, újságírók és művészek - kétségbeesett kérdéseit a rendszer kiötlői a szokásos stratégiával hárítják el: az átalakítás a törvények alapján történt, követi az alkotmány útmutatásait, illeszkedik a nemzetközi trendhez és a korábban szűkölködő területekre most ömlik a pénz. Minden a legnagyobb rendben, „európai” módon és a nemzet érdekében történik. Ahhoz, hogy megértsük a folyamatot, meglehetősen messzire kell visszatekinteni. A történet gyökerei ugyanis a XVIII. századba nyúlnak vissza.

Rekordtámogatás a NER-alapítványoknak

A gazdaságvédelmi pénzek közé bújtatva csak tavaly 217 milliárd forintnyi költségvetési támogatást kaptak a NER-alapítványok.

MCC: Tehetséges pénzmozgatás

Kurta jegyzőkönyvi bekezdések tudósítanak arról, hogy a Mathias Corvinus Collegium Alapítványának kuratóriuma fegyelmezetten tudomásul veszi, állami vagyoneső hullik rá. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke több száz oldalnyi – közérdekű adatigényléssel megszerzett – adat, jogszabályi hivatkozás, ködös mondat alapján próbálta feltérképezni, elsődleges feladatán kívül (fiatal magyar tehetségek gondozása) mit is csinál az MCC. Az MSZP társelnöke szerint erre nincs esély. Annyi tűnik biztosnak, hogy lényegi kontroll nélkül értékesítheti a legfontosabb állami stratégiai cégek részvényeit, elcsúszhat a közbeszerzési léc alatt, és mindent is megkap. Holott 2020 elején az alapítvány vezetői még azt se tudták, hogy szolid kis szervezetüket pár hónapon belül óriásira hizlalja a kormány. De a járvány miatt meghirdetett veszélyhelyzet jó alkalomnak tűnt, hogy egy újabb, autonóm Fidesz-hátországot építsen a hatalom.

Mészáros mintagazda lenne

Az uniós források számos területen apadnak majd, de a kutatás-fejlesztés és az innováció nincs ezek között. Aligha véletlen, hogy a felcsúti oligarcha most épp egy kutatóintézetet „pásztáz”.

19 milliárdért fejleszt a BKV-nak a Mészáros-közeli informatikai cég

Alvállalkozóként került be a buliba a 4iG, 5+5 évig fog szolgáltatni. Júniusban is több mint 3 milliárdért kapott megbízást a cég, ami a felcsúti gázszerelő érkezése óta 1789 százalékkal nyereségesebb.
Találatok: [68]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>