language

Lapok:

Népszava highlight_off

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [440]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

Csak ötletek gyűjteménye a Simonka-féle Calendula-terv

A Dél-Békés Jövőéért Szövetség esete jól mutatja, miként is működött és építette békési hálóját a költségvetési csalással gyanúsított fideszes Simonka György.

Uniós pénzzel jutalmazzák az agymosást

Nemcsak a megyei lapok, hanem gyakran a települési orgánumok is elvesztették függetlenségüket.

Elítélték Szigetvár korábbi, fideszes polgármesterét

Egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék pénteken, nem jogerősen a volt szigetvári polgármestert a hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt ellene, valamint egy korábbi önkormányzati képviselő és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen indult eljárásban - írja az MTI.

Keménykedik a számvevőszék a kistelepülésekkel

Befagyaszthatják három független vezetésű település: Veresegyház, Kiscsécs, és Mátraverebély állami támogatását. Felkészül Taktabáj, Bodrogkisfalud és Nyírmeggyes.

Zsolnay: a volt dolgozók és Pécs vezetőinek nyakán a kés

Egy hetük van a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra 2016-ban jogszerűtlenül felmondó dolgozóinak, hogy kifizessék 23 milliós tartozásukat volt cégüknek. A bajba jutott embereket Pécs kormánypárti vezetői tévesztették meg, ők azonban nem vállalják tettük felelősségét.
Találatok: [440]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>