language

Lapok:

Népszava highlight_off

Személyek:

Papcsák Ferenc highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Papcsák Ferenc

Papcsák Ferenc (Nyíregyháza, 1966. február 19. –) magyar ügyvéd, politikus. 2002 és 2006 között, valamint 2010-től fideszes országgyűlési képviselő. 2010 júniusa és novembere között elszámoltatási biztos. 2010 októberétől 2014 októberéig Zugló polgármestere volt. Az utóbbi időben ügyvédként állami megbízásokat nyer el.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Bekeményít a Fidesz: fellép "duplázó" képviselői ellen

Jelentősen szigorítaná a Fidesz-frakció saját etikai bizottságának jog- és hatáskörét - értesült lapunk. A cél az, hogy a testület érdemben szankcionálhassa és eredményesen megelőzhesse a jogsértő módon, többszörösen költségtérítéshez illetve más javadalmazáshoz jutó képviselők újabb botrányait.

Hatszázezret fizetett vissza Papcsák

Mintegy 600 ezer forint törvényellenesen felvett költségtérítést fizetett vissza Papcsák Ferenc fideszes képviselő, de a jövő hétre így is berendelték a Fidesz-frakció etikai bizottsága elé, ahol pénzbünztetést szabhatnak ki rá.

Dupla költségtérítése hírére elfoglalt lett Papcsák

Sem Papcsák Ferenc, sem a zuglói önkormányzat nem nyilatkozik hivatalosan a fideszes polgármester, volt elszámoltatási kormánybiztos jogosulatlanul felvett költségtérítésének gyanújáról.

Közpénzherdálás Zuglóban

Hevesen bírálta az LMP, hogy az elmúlt néhány hónapban mintegy 80 millió forintot költött közpénzből Zugló fideszes vezetése tanácsadói és ügyvédi szerződésekre.

Övéit védi, másokat gyanúsít a Fidesz

Újabb feljelentések várhatók, miközben már most is több nyomozás is folyik Esztergomban olyan ügyekben, melyek Meggyes Tamás volt fideszes polgármester idején történtek.

Pesti-Papcsák Partnership = PPP

"Rossz lóra tettek" azok, akik a kormány elszámoltatási biztosát támadják - üzente maga Papcsák Ferenc, aki feljelentést is tett az őt "rágalmazók" ellen. Papcsák eközben nemcsak az alól nem tisztázta magát, miként vett fel munkavégzés nélkül a fővárostól több millió forintot, de pártján, a Fideszen belül is megütközést keltett, ahogy Zuglóban polgármester-jelöltté vált.
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>