language

Lapok:

Népszava highlight_off

Kulcsszavak:

strómanok highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [34]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Mészáros már a biztosítási piacon is megvetette a lábát

Ismét gyarapszik Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, bankrész tulajdonos médiaguru, ingatlanvállalkozó, szőlőbirtokos birodalma. Orbán Viktor kormányfő közeli barátja részesedést szerzett az egykor Járai Zsigmond, volt MNB elnök nevéhez köthető CIG Pannónia Életbiztosítóban. A tulajdonszerzés 350 forintos részvényárfolyamon, 8.213.107.000 forintos tőkeemeléssel történik, így Mészáros Lőrinc a Konzumon keresztül 24,85 százalékos tulajdont szerezhet a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben. A tranzakciók lezárásához a CIG Pannónia januári 19-i közgyűlésének jóváhagyása mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti eljárása is szükséges.

Quaestor-ügy - Újabb vádemelés Tarsoly Csaba ellen

A Quaestor-ügyhöz kapcsolódóan a cégcsoport egyik tulajdonosával, valamint egy a cégcsoport irányítását színleg átvevő strómannal szemben közokirat-hamisítás bűntette miatt is vádat emelt a Fővárosi Főügyészség.

Mészáros Lőrinc érdekeltsége ma egy vagyonkezelővel gyarapodott

A Konzum Nyrt. megvette az Appeninn Vagyonkezelő Holding 49 százalékát kitevő részvénycsomagját csütörtökön - tette közzé a társaság a BÉT honlapján.

A Fidesz megteremtette a "belső-offshore" lehetőségét

Szemet szúrt az Együtt politikusainak is, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban, úgynevezett magántőkealapok jelentek meg vásárlóként több tranzakcióban.

Feljelent a hortobágyi földek súlyos károsítása miatt az MSZP

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) legelőinek súlyos és szándékos károsításáért az MSZP büntető feljelentést tesz - írta a párt közleményében.

Mészáros Lőrinc tovább hasít

Az év első felében sem tétlenkedett az ország talán legsikeresebb gázszerelője, Mészáros Lőrinc. A miniszterelnök barátja a közelmúltban fociklubot, cégeket és szállodákat vásárolt. Cégeiből több milliárd forintos osztalékot vett fel, egyes számítások szerint 2015-ben naponta csaknem 10 millió forinttal gazdagodott. Ennek alapján a felcsúti selfmade man kéthónapos nyári szabadsága alatt is legalább félmilliárd forinttal lesz gazdagabb.

Kétes hírű uradalom

Egyre több a kérdőjel a kormányfő apjához köthető hatvanpusztai majorság körül. A 13 hektáros területet elviekben Mészáros Lőrinc bérli, ám sokakban felmerült a gyanú: valójában Orbán Viktor családja használhatja az egykori Habsburg-birtokot. Elsőként Ferenczi Krisztina néhai oknyomozó újságíró írta le a vélt és valós összefüggéseket. Most a major Orbán kutyája kapcsán került elő.

Torzó helyett "baráti" cégeknek fialhat az M4-es

Torzó helyett "baráti" cégeknek fialhat az M4-es Abony-Fegyvernek közötti szakasza, ha a kormány valóban a folytatás mellett dönt. Másik Szolnokig vezető kétszer-két sávos út kialakítására mindenképp előteremti a pénzt az Orbán-kormány. Kiderült az is, hogy az Európai Bizottság sokszoros túlárazások és a rossz pályázatkiválasztási gyakorlat miatt függesztette fel az uniós pénzek kifizetését.
Találatok: [34]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>