language

Lapok:

Népszava highlight_off

Kulcsszavak:

végrehajtás highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Férfiak közt az ilyen előfordul, ám ebből senki se gondoljon rosszra–Vallomást tett a bíróság előtt Schadl gazdája

A lehallgatási jegyzőkönyvekben Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korrupció által vádolt exelnöke által csak „gazda” néven emlegetett harmadrendű vádlott meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Völner-Schadl néven elhíresült korrupciós per.

„Én mindenkinek csak segíteni akartam” – Vallomást tett Völner Pál, tagadja a korrupciós vádakat

Messziről hangzó lánccsörgés jelezte kedd reggel a a Fővárosi Törvényszék épületében, hogy érkezik a Schadl-Völner-ügy néven elhíresült korrupciós per fő vádlott. Előbb Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke jött büntetésvégrehajtási kommandósok között, kéz és lábbilincsben, ahogy eddig most is szájmaszkot viselt és nem járult hozzá, hogy kép és hangfelvétel készüljön róla. Őt követi Völner Pál volt államtitkár, akin kis idegességen kívül nem látott érzelem. Vallomástétel előtt komótosan rendezte az iratait és készült a nyilatkozatára, nagyjából mintha a Parlamentben lenne. Schadl Györggyel ellentétben Völner Pál hozzájárul, hogy kép-és hangfelvétel készüljön róla.

Schadl György most újra megpróbálja elmagyarázni, hogy nem bűnös, Völner Pált beidézték, de nem ment el

Kedd reggel a Fővárosi Törvényszéken elkezdődött a Völner-Schadl ügy tényleges bírósági tárgyalása, a bizonyítási eljárás, miután két hete a Fővárosi Törvényszéken lezárult az előkészítő eljárás, ahol, mint megírtuk egy kivételével az összes végrehajtó és a Schadl-ügy néhány mellékszereplője is elismerte a bűnösségét és elfogadta az ügyészség által ajánlott felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot.

Ártatlannak vallotta magát Schadl György, Völner Pál ügyvédje tanúként idézné be Varga Juditot is

Ma a korrupciós per három fő vádlottja nyilatkozik arról, hogy ártatlannak vagy bűnösnek tartja-e magát. Jakab Péter bilincset akasztott Völner Pál nyakába, aki látta Varga Juditot, szóljon.

„Volt itt a városban néhány érdekes végrehajtás”

A fonyódi Balaton Áruház utcai bejárata mellett még kint a tábla, mely az általános, a telefonos és a jogi félfogadás időpontjait is sorolja, s a második emeletre irányít, ha valaki N. Gábor önálló bírósági végrehajtó irodáját keresi. Két szinttel feljebb viszont csak egy, a folyosó végi közjegyzői iroda melletti ajtóra hevenyészve kiragasztott A4-es lap fogad, mely felett már csak emlék a hajdani névtábla: „Az ügyfélfogadás határozatlan ideig technikai okok miatt szünetel”.

Több milliárd forint közpénz tűnt el - még mindig hullanak a csontvázak a teniszszövetség szekrényéből

Folyamatosan vizsgálja az MTSZ új vezetése a múltban történteket és minél tovább jut az ellenőrzésben, annál lehangolóbb lesz a kép az utóbbi évekről. Lapunk úgy tudja, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az elmúlt négy évben 8-8,5 milliárd forint közpénzt fizetett ki az MTSZ törvénytelenül külső cégeknek. A két kiemelt kedvezményezett az A-Z Produkció volt, illetve az Open Time. Mindkét vállalkozásnak az interneten is elérhető adatok szerint Horváth Csaba volt a tulajdonosa és párja, Tamás Krisztina az ügyvezetője. Utóbbi személye azért is érdekes, mert ő volt az MTSZ kommunikációs vezetője. Később Horváth az A-Z Produkciót átadta jó ismerősének, Kovács Zsoltnak. Kovács több A-Z nevű cégnek is a tulajdonosa volt, többek között az A-Z Teniszprodukciónak, amely a Davis Kupa-mérkőzések megszervezésére szerződött az MTSZ-szel.

Nagy pálya, nagy pénz: nyolcmilliárdos tender az MLSZ-nél

Budapestnek márpedig futballpályák kellenek - döntötte el a labdarúgó szövetség. Hogy mennyit építenének és hol, arról nincs szó, a pénz viszont adott a beruházásokhoz.
Találatok: [23]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>