Lapok: |
|
Intézmények: |
New Land Media Kft.
NER-es infláció: Rogánék 17,6 százalékos áremelést engedélyeztek a Balásy-cégbirodalomnak
Magyar Péter nemrég arról beszélt, hogy a Rogán-féle propagandagyár fő beszállítójának túlárazását tapasztalta évekkel ezelőtt, a Diákhitel Központ vezetőjeként, a Szabad Európa dokumentumok alapján mutatta be az állami szektor kommunikációjára felkent csoport trükkös árazási gyakorlatát, Polt Péter legfőbb ügyész pedig nyomozást indított az üggyel kapcsolatban. A főszereplő, Balásy Gyula cégcsoportja közben a tavalyi inflációnak megfelelő áremelésre kapott engedélyt a Nemzeti Kommunikációs Hivatallal kötött szerződésének megfelelően.
Balásy Gyula cégei taroltak a kormánykommunikációban: egy negyedév – 22 milliárd
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKoH) 46 darab, tavaly utolsó negyedévében lebonyolított kommunikációs tárgyú közbeszerzés eredményét jelentette meg Közbeszerzési Értesítő január 25-i számában, és nem nagy meglepetésre mind a 46 darab, médiavásárlásról és -tervezésről szóló feladatot a Balásy Gyula tulajdonába tartozó médiaügynökség, a New Land Media vitte el, konzorciumban a szintén Balásy-féle reklámügynökséggel, a Lounge Designnal.
Balásy Gyula
Államadósság-kezelő Központ
Antenna Hungária Zrt.
Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.
Lounge Design Kft.
MÁV
Miniszterelnökség
Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH)
New Land Media Kft.
Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft.
állami/önkormányzati szerződések
hirdetés
klientúra
közbeszerzés
média
4208 millió forint osztalékot termeltek a kormánypropagandás cégek Balásy Gyulának
Rekordot döntött Balásy Gyula a kormánypropagandát kommunikáló cégeivel: a New Land Media Kft.-je tavaly 70 milliárd 428 millió forintos nettó értékesítés mellett 3 milliárd 93 millió forintos adózott eredményt tett le a asztalra, a Lounge Design Kft. pedig 10 milliárd 83 milliós bevétel mellett 1 milliárd 433 millió forintos nyereséget hozott össze.
3,4 milliárdos családbarát kampányt indít Novák Katalin
Ismét borsos áron hirdetik Magyarország családbarát voltát, a plakátkampányok lebonyolításáról ismertté vált Balásy Gyula cégei ezúttal egy 3,4 milliárd forintos (2,7 milliárd forint + áfa) keretszerződést kaptak a Rogán Antal tárcája alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivataltól.
Újabb milliárdok mennek a vadászati kiállítás meg az eucharisztikus kongresszus szervezésére
A járványhelyzet, illetve az azzal párhuzamosan kialakult gazdasági nehézségek ellenére sem számít a közpénz, ha a kormánynak kedves rendezvényekről van szó.
Vadászati világkiállítás
Áder János
Balásy Gyula
Bessenyei István (Valton)
Joó István
Rogán Antal
Szijjártó Péter
Antenna Hungária Zrt.
Egy a Természettel Nonprofit Kft.
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Lounge Design Kft.
Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
Moonlight Event Kft.
Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH)
New Land Media Kft.
Valton-Sec Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
hirdetés
klientúra
média
Százmilliárdokat adott a kormány a NER elitképzőjének, már látszik, hogy hová folyik tovább a pénz
A plakátkampányos Balásy Gyula legalább 1,4 milliárdot szakít, de százmilliók mennek utazásra is. Közben épül az ingatlan- és a cégbirodalom is a Mathias Corvinus Collegium körül.
Titkolják, hogy mekkorát kaszáltak eddig a raktárkoncerteken a NER kedvenc vállalkozói
A koncertek nemcsak a nehéz helyzetbe került művészeket segítik, hanem a legfelsőbb körökbe bekötött alvállalkozókat is. Bár közpénzről van szó, a köznek csak a finanszírozásig van köze hozzá.
Tavaly átlagosan havi 650 millió forint hasznot hoztak a plakátkampányos Balásy cégei
Tavaly mindössze kilenc hónap alatt, január és szeptember között 3,9 milliárd forintos forgalmat pörgetett ki Balásy Gyula rendezvényszervező cége, a Moonlight Event Kft. A cég 2011-es alapítása óta még nem látott ennyi pénzt, eddigi csúcsévében, forgalma 2018-ban is csak súrolta az egymilliárdot.
New Land: Rogánék tavaly 70 milliárdot költöttek el kormányreklámra egyetlen cégnél
Ismét jelentősen nőtt a kormány reklámjait és propagandaanyagait legyártó New Land Media Kft. éves bevétele. Balásy Gyula cége járványhelyzet miatt meghosszabbított határidő előtti utolsó napon adta le a 2019-es pénzügyi mérlegét.
Félmilliárd forint közpénzbe került az „ingyenes” Sting-koncert
Tavaly november 24-én ingyenes koncertet adott a budapesti Hősök terén Sting, brit énekes és a jamaicai-amerikai Shaggy. A rendezvényt a hatoslottó 30. születésnapja alkalmából a kizárólagos állami tulajdonban álló Szerencsejáték Zrt. finanszírozta. Habár a koncertet kizárólag közpénzből fedezték, az állami társaság több mint fél éven át sikeresen titkolta el a költségeket a nyilvánosság elől. Ám a 24.hu kérésére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága (NAIH) kikényszerítette az adatokat a Szerencsejáték Zrt.-től.