language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [730]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

Csak a bizonytalanság a biztos

Közel másfél évvel az Andrássy úti palotát megsemmisítő tűzvész után két alapvető kérdésre még mindig nincs válasz. Ki a felelős a tűzért? Mikor ­rendeződik végre a hányatott sorsú világörökségi épületben lévő lakások és tulajdonosaik, bérlőik sorsa?

Feljelentik Kocsis kerületét az OLAF-nál

Az uniós támogatásokkal való csalás gyanúja miatt az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul a Párbeszéd Magyarországért VIII. kerületi önkormányzati képviselője, mert véleménye szerint az önkormányzat nem az előírt célokra használja fel a szociális város-rehabilitációra megítélt uniós forrásokat - közölte a politikus pénteken az MTI-vel.

Bajban a nyíregyházi Fidesz: már a rendőrség is nyomoz

Egy nyíregyházi-sóstói beruházás ügyében először az adóhatóság kezdett nyomozni költségvetési csalás gyanújával, de az eljárásba most beszállt a rendőrség is. Mivel személyes adattal való visszaélés és más bűncselekmény gyanúja is fennáll, ez már nem a NAV-ra, hanem a rendőrségre tartozik.

Hűtlen kezelési ügyben került képbe a fideszes polgármester

Dombi Imréné, Püspökladány fideszes polgármestere évekkel ezelőtt – amikor még önkormányzati képviselő volt – rendszeresen számlát állított ki annak a cégnek, amely a vád szerint érdemi munkavégzés nélkül jutott milliókhoz a várostól.

Buszt venni olcsóbb lenne, csak nincs rá pénz

Újratárgyalja a Fővárosi Közgyűlés szerdán a BKV busztenderét, hogy 70 új járművet vásároljanak vagy béreljenek. A vásárlás 7 milliárdba kerülne, a tízéves bérlet pedig egyes számítások szerint több mint a duplájába. Csakhogy a BKV-nak nincs 7 milliárdja egyszerre. Ezért akarnak bérelni.

Trükkös roma pénzek: önkéntes munka 20 millióért

Történetesen egy ügyvédi irodának fizetett ki kampánystratégiára több mint 9 millió forintot az Országos Roma Önkormányzat. Vendéglátásra is szép summa ment el a tavalyi választás előtt, a most nyilvánosságra hozott kimutatásban gyakran találkozni százezres tételekkel. Az elvileg önkéntes munkában végzett árvízi védekezés mintegy 20 millióba került.

Juhász megint robbantott, az ötker tagadja az újabb ingatlanmutyit

Az V. kerületi önkormányzat szerint Juhász Péter szándékosan elferdíti a tényeket egy belvárosi ingatlan értékesítésére vonatkozóan. A kerület arra reagált, hogy az Együtt alelnöke sajtótájékoztatón azt mondta: 60 millióval a valós ár alatt adnának el egy Alkotmány utcai ingatlant.

Csődbe juttatják az önkormányzati cégeket, majd jöhet az állam

Az energiaszolgáltatás után a hulladékos szektort is államosítja a kormány: megindult a helyi társaságok beolvasztása az állami kukáscégbe. A recept pofonegyszerű: ha egy hulladékkezelő már nem tudja ellátni a közszolgáltatást, a katasztrófavédelem kényszerszolgáltatót jelölhet ki – annak pedig semmi akadálya, hogy mindenütt az új állami vállalat kerüljön helyzetbe.

Trükközött az önkormányzat, 90 milliót bukhatnak

Az eddig sem volt kérdéses, hogy a badacsonytomaji önkormányzat úgy adott el egy ingatlant, hogy annak egy része nem is a településé volt. Egy jogerős ítélet alapján viszont már az is biztosan tudható: nem tévedés, hanem megtévesztés történt.
Találatok: [730]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>