language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Intézmények:

Terézvárosi Közterület-felügyelet highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Terézvárosi kerékbilincs-botrány: jegyző és alpolgármester a gyanúsítottak között

Felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség a terézvárosi jegyzőt és az egyik alpolgármestert a kerékbilincsek fizetés nélküli leszerelése miatt folyó eljárásban.

A Centrum egészét is vizsgálhatják a terézvárosi kerékbilincselési ügy miatt

A Centrum Kft. teljes ténykedésére kiterjedhet a VI. kerület közterület-felügyeletének vezetője elleni nyomozás. Farkas Kálmánt a rendőrség szerint a kft. jelentős kenőpénzzel biztatta minél több kerékbilincselésre.

Korrupt főfelügyelőt fogtak Terézvárosban

Újabb korrupt főfelügyelőt értek tetten a rendőrök, ezúttal a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, Farkas Kálmánt vették őrizetbe a rendőrök, a gyanú szerint 2008-ban és 2009-ben havonta 500–800 ezer forintot kapott azért, hogy kerékbilincselésre ösztönözze a VI. kerületi közterület-felügyelőket.
Találatok: [3]  Oldalak:   1