language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Kulcsszavak:

útépítés highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [73]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Csak a fideszes körzetben nem „csalták el” az útfelújítást

Helyenként csaknem egy méterrel keskenyebbek lettek az utcák a XVIII. kerületben a csatornázás utáni újraaszfaltozáskor. Másutt csatornafedők állnak ki az útburkolatból. A kivitelezők egyike Mészáros Lőrinc cége, amely a CDM konzorcium tagjaként a legtöbbet nyerte a fővárosi csatornázáson.

A Fidesz eljátszotta a becsületét Veszprémben

A négymilliárdos uszodát még nem tervezik, a hangoztatottan mintaprojektnek szánt húszemeletes toronyház legalább félmilliárdos rekonstrukciójának érdemi előkészületei nem kezdődtek el, pénz hiányában pedig késik a veszprémi elkerülő út korszerűsítése is.

Addig variálnak, ameddig Simicskáékat ki nem golyózzák

Lecsúszhat az M0-s autópályáról a Közgép Zrt. A sztráda burkolatcseréjére és hídfelújítására kiírt és tavaly leállított tenderét addig ismételnék meg, amíg Simicska Lajos cége a közbeszerzési eltiltásáról pereskedik. Bírósági ítélet hiányában versenybe sem szállhatna a megrendelésért.

Látszatpályázatok Brüsszelbe

Egy lapunk birtokába került levelezés szerint a kormány az uniós pénzek lehívásának késedelme miatt olyan trükközésbe fogott, ami komolyan veszélyezteti a közlekedési EU-támogatások folyósítását.

Alföldi halálút lehet az M4-esből

Halálút lehet a félbehagyott M4-esből: a gyorsforgalmi utat alsóbb rendűek keresztezhetik, s bizton­sági elemeket is elhagynának. Lehet még katasztrófafilmekhez díszletet adó vasbeton torzó is az eddig hatvanmilliárdba kerülő félkész szakasz. Bármi lesz is, több tízmilliárd forint közpénz a kár, s papírok bizonyítják, hogy ezért kormánytagok felelősek, s azt is, hogy már a beruházás elején trükközni próbáltak.

Megúszhatta volna a kormány az M4-es botrányt

Megúszhatta volna a kormány az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közti szakaszán folyó építkezés leállításával járó botrányt. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) legalábbis két éve olyan jelentést készített a közbeszerzés pályázati felhívásáról, ami alapján már meghirdetése előtt az egész beruházásról le lehetett volna mondani. A döntés a kormányé volt.

Debreceni kiskörút: drágább, mint az M4-es

Ha a kormány le tudta állítani az M4-es autópálya építését, mert gyanúsan sokba került, akkor le kellene állítani a debreceni kiskörút továbbépítését is, mert ott egy 530 méteres szakaszt 2,1 milliárdért építenek meg. Vagyis drágábban, mint a kifogásolt M4-est – közölték a DK helyi politikusai.

Mutyigyanús útépítést vizsgálna a DK

A Demokratikus Koalíció nem érti, hogy Debrecenben miképpen kerülhet egy 530 méteres út megépítése majdnem 3 milliárdba. Azonnali vizsgálatot követelnek független szakértővel.

Készek milliárdokat bukni Simicska miatt

Simicska Lajost leckéztetik. A Közgépet már az sem juttatja új megrendelésekhez, ha versenytársainál olcsóbban vállalkozik. Egyre több helyről szorul ki a kormányfővel harcba keveredett egykori államkedvenc.
Találatok: [73]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>