language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5952]  Oldalak:   <<  <  108 109 110 111 112 113 114 115 116 117   >  >>

Ángyán József hatodszor is borít

Hamarosan közzéteszi immár hatodik jelentését a Kielegyenafold.hu honlapon Ángyán József volt államtitkár, Fidesz–KDNP-s, majd független volt parlamenti képviselő az állami földbérleti rendszer visszásságairól. Ennek egyik legfőbb megállapítása, hogy az állam eddig a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a politikaközeli nagybirtokkal, a „zöldbárókkal”, a globális és hazai nagytőkével, annak oligarcháival kötött szövetséget, s alakított ki „stratégiai partnerséget”.

Seszták szabadulna múltjától

A nemzeti fejlesztési miniszter hevesen tagadta, hogy jelenlegi autókereskedésein kívül más cégekben is volt tulajdonrésze. Belenéztünk a papírokba, és kiderült: nem így van.

Brüsszel megnyitotta a csapokat?

Az Európai Bizottság jelezte, hogy „feloldja korábbi kéréseit”, és befogadja az április 15. utáni számlákat is – indokolta a Népszabadság kérdésére válaszolva a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkársága fejlesztéspolitikai tájékoztatási főosztály fejlesztési sajtó osztálya, hogy miért utasította Lázár János államtitkár az elszámolások lebonyolításáért felelős államkincstárat arra: most már küldjön ki olyan számlákat (költségnyilatkozatokat) is Brüsszelbe, amelyeket már az új rendszerben bíráltak el.

Simicskának le kell nyelnie a „kisebb békát”

A miniszterelnöki oligarchák elleni „húzd meg-ereszd meg” játék részének tartják a Simicska–Nyerges-földbirodalom térfelén, hogy a kormány pénteki döntése szerint azok az agrárvállalatok, amelyek 1200 hektárnál nagyobb földön gazdálkodnak és csak növénytermesztéssel foglalkoznak, e határ felett nem kapnak területalapú EU-támogatást.

Nyerges Zsolt „Canossát járt” Felcsúton a miniszterelnöknél

Orbán Viktor és Simicska Lajos már beszélt egymással. Simicska üzlettársa, Nyerges Zsolt pedig a közelmúltban állítólag „Canossát járt” Felcsúton Orbán Viktornál.
Találatok: [5952]  Oldalak:   <<  <  108 109 110 111 112 113 114 115 116 117   >  >>