Személyek: |
Egyre többet költ a kormány autó-motor sportra, Szijjártó sógorának is jutott belőle
Idén már 36 milliárdot szán a kormány erre a területre, az ágazatban Szijjártó Péter sógora is egyre fontosabb szereplő.
Szabó Tünde
Szijjártó Péter
Szijjártó Sarolta
HUMDA Magyar Autó- és Motorfejlesztési Ügynökség Zrt.
Hungaroring Sport Zrt.
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Lounge Design Kft.
New Land Media Kft.
Ostermann Kft.
Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda
Szerencsejáték Zrt.
átláthatóság
gazdálkodás
hirdetés
klientúra
rokonok
sport
támogatás
3 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól az a cég, amelynek repülőjével Szijjártó utazott
A külügy bankja adott pénzt arra a templomra, ahova Szijjártó Péter jár imádkozni
A Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébánia tavaly és idén is több tízmillió forinthoz jutott.
Szijjártó megépítette a műfüves focipályát a balatoni nyaralóhoz, de alig látják mostanság a faluban
Épp azt az utat újították fel, amely Szijjártó nyaralójához vezet: A teljes projekt költsége 13 millió forint volt, azt pedig a műszaki szakemberek határozták meg, hogy melyik út milyen burkolatot kaphat. A tíz szakaszból csak kettőnél írták elő a jobb minőségű felületvédelmet, az egyik épp a külügyminiszter házához vezető rész. (...)
Hétfőn írásban fordultunk Szijjártó Péterhez, hogy megtudjuk, mennyibe került a ház felújítása, a műfüves focipálya és a medence kiépítése, és arra is rákérdeztünk, hogy ki fizette a munkákat. „A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem illetékes abban, hogy a külügyminiszter és családja mire fordítják adózott jövedelmüket.” Mindössze ennyit válaszolt a minisztérium sajtóosztálya. Kérdéseinket elküldtük Szijjártó Péter parlamenti és minisztériumi emailcímére is, de cikkünk megjelenéséig nem reagált.
Műfüves focipálya is van Szijjártó Péter nyaralójának udvarán
Műfüves focipálya is van Szijjártó Péter balatoni nyaralójának udvarán – erről Hadházy Ákos független képviselő készített felvételeket. A külügyminiszter több mint tíz éve vette a panorámás nyaralót, amit azóta fel is újítottak. A focipálya a műholdképek szerint tavaly nyárra lett kész. Szijjártó Péter nem árulta el, hogy mennyibe került, és a külügyminisztérium is csak annyit írt: nem illetékesek abban, hogy a miniszter mire költi adózott jövedelmét.
4900-szorosára nőtt a lélegeztetőgépeket feleslegesen beüzemelő cég profitja
Nemcsak a lélegeztetőgépek felhalmozására költött feleslegesen az állam, hanem a beüzemelésükre is. Mindez gigászi pénzekbe került, 6000 gépről pedig nem tudni, milyen szerződés alapján készítették fel az esetleges használatra.
A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései
Castiglione Viktória
Gyollai János
Májer Bálint
Martonicz Dániel
Szabó László (KKM)
Szentgróti Csaba
Szeverényi Márk
Szijjártó Péter
Vámosi Béla
Danubia Pharma Kft.
Fourcardinal Tanácsadó Kft.
Independent Pharma Invest Ltd
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Mediaworks Hungary Zrt.
OTT-ONE Nyrt.
Pannon Cargo & Sped Kft.
állami/önkormányzati szerződések
covid-19
egészségügy
gazdálkodás
hűtlen kezelés
klientúra
összeférhetetlenség
túlárazás / pénznyelő
Szijjártó Péter után másnak is tanácsokat adhat az idemenekített volt észak-macedón kormányfő
Megalapította első itteni cégét a hazájában korrupciós bűncselekményért elítélt, Magyarországra szökött és itt menekültstátust nyert Nikola Gruevszki. Elsősorban üzletviteli tanácsadással foglalkozó vállalkozásának székhelye Pécelen van, abban a házban, ahol például egy macis bögréket árusító kft. működik.
Céget alapított Pécelen a volt macedón miniszterelnök, aki Magyarországra menekült a börtön elől
Eddig úgy tudtuk, Szijjártó Péter külügyminiszternek ad tanácsokat, most céget is alapított Magyarországon Nikola Gruevszki.
Ennyit adózott tavaly Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Rogán Antal
Felkerültek a kormány honlapjára a miniszterek és államtitkárok „adóbevallásai”, ezek szerint a legtöbb személyi jövedelemadót (szja) befizető – a legnagyobb jövedelmet összeszedő – miniszter Rogán Antal.
Milliárdos üzletet kötött a rendőrség egyik nagy beszállítójával Pintér Sándor felesége
A NER-ben a nőrokonokhoz és az exekhez is dől a pénz. Látható, hogy a belügyminiszter felesége különösen jól tájékozódik a biznisz világában. Mészáros Lőrinc új párjának új cége is hasít.
Andy Vajna
Emőri Gábor
Kelemen Beatrix Csilla
Pintér Sándor
Pintérné Eötvös Ildikó
Ráthonyi Zoltán
Rogán Antal
Rogán-Gaál Cecília
Sarka Kata
Szijjártó Péter
Szijjártó-Nagy Szilvia
Vajna Tímea
Bécsi Kettő Irodaház Kft.
Belügyminisztérium (BM)
BUNO Vendéglátóipari Kft.
i-Cell Mobilsoft Zrt.
INGATLANOK 2006. HU KFT.
Interior Design Belsőépítészeti Kft.
Media Vivantis Zrt.
Top News Hungary Kft.
állami/önkormányzati szerződések
hatalomkoncentráció
informatika
ingatlan
klientúra
közbeszerzés
NER HOTEL
őrzés-védés
rokonok
támogatás
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
vendéglátás