language

Intézmények:

Norvég Alap highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Hamarosan nyilvánosságra hozzák a Norvég Alapok vizsgálati eredményeit

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata hamarosan befejeződik, és annak eredményéről hamarosan tájékoztatják a közvéleményt - mondta el Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

TANÚKÉNT HALLGATJÁK KI AZ ELSŐ FELJELENTŐT A NORVÉG ALAP ÜGYÉBEN

Tényi István júniusban – a Kehit megelőzve – költségvetési csalás miatt fordult a hatóságokhoz, amelyek először sikkasztás gyanújával nyomoztak, azóta viszont – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) – már hűtlen kezelés és jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt járnak el.

A RENDŐRSÉG SZERINT TÖRVÉNYESEN JÁRTAK EL AZ ÖKOTÁRSNÁL

A hétfői házkutatásokban negyvenhárman vettek részt. Hat helyszínen tartottak ellenőrzést. A rendőrség álláspontja szerint nem volt megfélemlítő az akciójuk.

A NORVÉG UTÁN A SVÁJCI ALAP IS ÉRDEKLI A KORMÁNYT

Egy nappal a házkutatás után levelet kapott a KEHI-től az Ökotárs, hogy egy napja van benyújtani több szekrényt megtöltő iratot. A Svájci Hozzájárulás ötmillió frankot ad hátrányos helyzetű magyar régiókban tevékenykedő szervezeteknek, de a kormánynak már ez is gyanús.

FIDESZES EMAIL-CÍMRŐL JELENTETTÉK FEL A NORVÉG ALAPOT

Noha az illető költségvetési csalás miatt fordult a Fővárosi Főügyészséghez, a hatóságok jelenleg sikkasztás gyanújával nyomoznak a Norvég Civil Alapok ügyében – tudta meg a VS.hu. A bejelentő akkor lépett, amikor a hírekben meglátta volt iskolája vezetőjének nevét.

MÁR NYOMOZNAK SIKKASZTÁS MIATT A NORVÉGOS CIVILEK ÜGYÉBEN

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz az V. kerületi rendőrség a Norvég Civil Alapok ügyében. Bár egyelőre ismeretlen tettes ellen zajlik a nyomozás, az adatokat az Ökotárs Alapítványtól kérik – mondta el a VS.hu-nak Móra Veronika, az alapítvány elnöke. A kormány tagadja, hogy ő tette a feljelentést. Még nem tudni, kinek a fellépése nyomán indult a nyomozás.

BESOKALLT AZ ÖKOTÁRS: A KEHI VISSZAÉL A HATÁSKÖRÉVEL ÉS MEGFÉLEMLÍT

Újabb adatkérési felhívással fordult hétfőn a Kehi az Ökotárs Alapítványhoz. Az alapítvány szerint ugyanakkor a Kehi visszaél a hatáskörével és a célja olyan információk begyűjtése, amelyek lehetővé teszik egyfelől a civil alap lejáratását, a civil szervezetek és aktivisták megfélemlítését, illetve a szabadon szerveződő civil hálózatok feltérképezését, „listázását”.
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>