language

Intézmények:

Ökotárs highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [126]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Norvég Alap: zugbankolást sejtetnek

Lapunk úgy tudja, a szerdai Kehi-feljelentés mögött egy egyszerű ügy húzódik meg. Az Ökotárs Alapítvány, vagyis a Norvég Civil Alap forrásainak elosztásában közreműködő szervezet nyújtott eseti jellegű, az utófinanszírozott pályázatok támogatásait megelőlegező kölcsönöket a pályázaton nyertes szervezetek némelyikének. Magyarországon általánosan elterjedt gyakorlatról van szó.

Kiderült, hogyan szervezkedett a kormány ellen az Ökotárs

A vád szerint sikkasztanak és a kormány ellen uszítanak itthon és külföldön, valójában viszont olyan feladatokat is ellátnak, amiket az államnak kellene, sőt, még annál is többet. Ezt csinálták 2013-ban a kancelláriaminiszter kipécézett civiljei.

Norvég minta, máshol alap

Az Ökotárs Alapítványnál érdeklődéssel várják az első őket érintő konkrét, hivatalos határozatot. A Norvég Alap pénzeit Magyarországon a civilek felé elosztó szervezet jogelődjén keresztül már akkor a területen dolgozott, amikor Lázár János 16. születésnapját ünnepelte. Az alapítványnál jártunk.

Újabb részleteket közöltek a norvég alapok ügyéről

Feljelentés alapján, sikkasztás miatt vizsgálja az ügyészség az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) gyakorlatát – tájékoztatott csütörtökön a Fővárosi Főügyészség.

Még nem kopogtattak a norvégoknál a magyar rendőrök

A Norvég Alap továbbra is az Ökotárs Alapítvány mellett áll, még akkor is, ha az ellen éppen a norvég pénzek kezelésével kapcsolatban most már rendőrségi nyomozás is indult sikkasztás gyanúja miatt – tudta meg a hvg.hu. A brüsszeli székhelyű forráselosztó irodájukat még nem érte le a hatósági eljárás, pedig az Ökotárstól bekért dokumentumok közül az alapítvány szerint több az ő birtokukban van.

FIDESZES EMAIL-CÍMRŐL JELENTETTÉK FEL A NORVÉG ALAPOT

Noha az illető költségvetési csalás miatt fordult a Fővárosi Főügyészséghez, a hatóságok jelenleg sikkasztás gyanújával nyomoznak a Norvég Civil Alapok ügyében – tudta meg a VS.hu. A bejelentő akkor lépett, amikor a hírekben meglátta volt iskolája vezetőjének nevét.

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a norvég civil pénzeket kezelő Ökotárs Alapítvány ellen

Szintet lépett a hazai civileknek a Norvég Civil Támogatási Alap keretéből támogatást osztó magyar konzorcium vezetői elleni fellépés-sorozat: az Ökotárs Alapítvány munkatársai múlt hét csütörtökön levélben értesültek arról, hogy az V. kerületi rendőrkapitányságon sikkasztás bűntettének gyanúja miatt eljárást folytatnak.
Találatok: [126]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>