language

Kulcsszavak:

oktatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Végéhez közeledik az állami kollégiumfejlesztés: 150 milliárdot költöttek korábbi szerződések kiváltására

Balog Zoltán 2016-ban sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány által elfogadott Országos Kollégiumfejlesztési Stratégia 123 kollégiumot érint, és több mint 37 ezer férőhely felújítását és létesítését teszi lehetővé. „Ez egy ambiciózus vállalás, hat évünk van arra, hogy ezt megvalósítsuk” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának akkori minisztere. A program év végéig tart, ennek apropóján kikértük a szerződéseket a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól, hogy megtudjuk, milyen eredmények születtek a stratégia keretein belül.

Idén 130 milliárdot költünk az MSZP-SZDSZ kormányok kőbe vésett szerződéseire

Hiába költött a kormány 2010 óta 37 milliárdot a ppp projektek kivásárlására, a legdrágább börtönök és a Müpa továbbra is magánkézben vannak, és kiemelkedő hasznot termelnek a tulajdonosaiknak.

Az EMMI 5 milliárd forintot fizetett a Pallas Athéné Egyetem PPP-szerződésének megszüntetéséért

Tavaly decemberben jelentette be Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár, hogy az EMMI 12 egyetem összesen 29 milliárd forintnyi, PPP-projektből adódó kötelezettségét fizeti ki egy összegben. A Matolcsy György jegybankelnök kedvenc egyetemének, a Pallas Athéné Egyetemnek juttatott 5,3 milliárdos támogatás bőven az átlag fölött van, de önmagában is groteszk, hogy a koldus fizeti az úr hobbiját.

Egyetemi korrupciós kockázatok

Versenyeztetés nélküli beszerzések, százmilliós szállítói tartozások, jogosultság nélküli kötelezettségvállalások, szabálytalan elszámolások, hiányzó belső ellenőrzés – egyebek mellett ilyen hibákat talált az Állami Számvevőszék az egyetemek és főiskolák gazdálkodásának átvilágítása során.

Hiányosságok a Corvinus pénzügyeiben is

Komoly hiányosságokat, „a korrupció esélyét növelő jelenségeket” állapított meg felsőoktatási intézményeknél az Állami Számvevőszék a 2009–13-as időszakra vonatkozó ellenőrzés során – közölte Domokos László, a szervezet elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen hat intézmény vizsgálatának eredményét hozták nyilvánosságra.

Havi másfél millió a gondnoknak

Végkielégített, majd visszavett dolgozók, gyanús HÖK-bulik, ablakon kidobott százmilliók. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentéstervezete csúnyán lehúzta a Corvinus gazdálkodását. Vannak olyan ügyek, amelyekben már a rendőrség is vizsgálódik.

Százmilliós "nagyítókat" használ a kormány, eddig hiába

260 millióért kötött szerződést ügyvédi irodákkal, tanácsadó cégekkel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az előző kormányok által kötött, a tárca szerint előnytelen megállapodások kivizsgálására. Ám a gyanúsnak tartott mintegy száz PPP-szerződést mégsem tárgyalták még újra. A NFM szerint a PPP-projektek lezárására és kiváltására csak papíron biztosított pénzt a kormány, amit végül nem kaptak meg a gazdasági tárcától, az átvilágítást végző ügyvédek többségét viszont kifizették.

Egymilliárdot buknak magyar cégek egy állami megrendelésen

Az állami megrendelésekkel sincs szerencséje a lánctartozások által sújtott magyar építőiparnak: egy tavaly, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által leállított PPP-beruházáson bő egymilliárdot buknak a kivitelezők. Az előző kormány illetékes minisztériuma által jóváhagyott projekt az NFM szerint tele van szabálytalanságokkal. A beruházó a megkötött szerződésre hivatkozik, és negyvenmillió eurós perre készül.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>