Megfenyegette a telefonját lehallgató hivatalos személyeket, az erzsébetvárosi ingatlanügyek "elsikálásáról" és "Big George"-ról beszélt az ügyészség szerint korábban Hunvald György, akit csütörtökön a bíróságon faggattak az őt ért vádakról. Az ügyésznek sikerült zavarba hoznia Hunvaldot a lehallgatott telefonbeszélgetéseiből vett idézetekkel, a láthatóan ingerültté vált politikus közölte, hogy csak később hajlandó válaszolni ezekre a kérdésekre.
Igazságtalanul vette zár alá a vagyonát az ügyészség, emiatt felesége repülős cége is csődbement - mondta Hunvald György a Fővárosi Bíróságon perének keddi tárgyalásán. A korábbi erzsébetvárosi polgármester szerint a neki dolgozó tanácsadók a váddal ellentétben igazi munkát végeztek, például gyermeküdültetést szerveztek kelet-európai városokban. Hunvald egy tanácsadói állás elintézését ismerte el, ezt elhunyt édesanyja miatti gyásszal indokolta.
A belvárosi ingatlanpanama elsőrendű vádlottja elmondása szerint csak morálisan kifogásolható, hogy indoklás nélkül kiutalt lakásokat a bérlők a piaci ár töredékéért vehettek meg szinte azonnal.
Bevett gyakorlat volt Erzsébetvárosban, hogy az önkormányzati képviselők saját belátásuk alapján lakásokat oszthattak lényegében bárkinek - mondta vallomásában az erzsébetvárosi ingatlanügy elsőrendű vádlottja. Gál György azt is mondta, hogy akkor 19 éves szeretőjének azért szerzett lakást, mert támogatta a fiatalok lakáshoz jutását.
Adóhivatali eljárások folynak azzal a céggel szemben, amelytől lefoglaltak egy repőlügépet a Hunvald György egykori erzsébetvárosi polgármester elleni nyomozás során. Az ügyészség szerint ez is egyike volt Hunvald vagyontárgyainak, és ugyan a vállalkozás tulajdonosa egy washingtoni cég, az ügyvezetője január óta a korábbi szocialista politikus felesége.
Megkezdődött csütörtökön az erzsébetvárosi ingatlanpanama bírósági tárgyalása, ám a vádirat ismertetése után a bírónő zárt tárgyalást rendelt el, mivel az ügyészség államtitoknak minősülő dokumentumokat csatolt a bizonyítékok közé.