language

Lapok:

Intézmények:

Quaestor Értékpapír Zrt. highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

A bíróságtól kérik a liberálisok a Tarsoly-levelet

Bírósághoz fordul a Magyar Liberális Párt, hogy hozzájusson ahhoz a levélhez, amelyben Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa, volt elnök-vezérigazgatója a miniszterelnököt tájékoztatta a cég helyzetéről - közölte a párt.

A nyíregyházi vízgazdálkodási társulat is vásárolt értékpapírokat

A Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat is a brókerbotrány károsultjai között van, miután közel 300 millió forint értékű Quaestor- és Hungária-értékpapírokat vásárolt a tagjaitól beszedett érdekeltségi hozzájárulásokból - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzatának sajtószóvivője.

Két hónap alatt 4,5 milliót akart keresni Győr, hiba volt

Nem nyomoznak a fideszes vezetésű Győr önkormányzatának a Quaestorban ragadt milliárdja miatt. Az ügyészség szerint sem volt jó ötlet a brókerekre bízni a közpénzt, de ez nem bűncselekmény.

Orbán is kerülte, Szijjártó mégis tárgyalt vele

Sem Orbán Viktor, sem pedig miniszterei nem találkoztak a Quaestor-botrány kirobbanásakor és az azt megelőző hetekben a cégvezető Tarsoly Csabával. Az egyetlen kivétel Szijjártó Péter, aki nemcsak telefonon beszélt a Quaestor-vezérrel, de személyesen is találkoztak.

Quaestor-ügyben nem akarnak állami pénzt látni az Origo olvasói

Hiába jelentette be a főügyész, hogy becslése szerint 160 milliárd forint vagyont sikerült zárolniuk a Quaestor-csoportnál, az olvasóink pesszimisták a kártalanítással kapcsolatban. A legtöbben sem a cég, sem a felelősök magánvagyonát nem látják elégségesnek. Az Origón uralkodó olvasói közhangulat szerint ennek ellenére sem kellene állami forrásból kiegészíteni ezeket a pénzeket. Így viszont a befektetők egyrésze elköszönhet a megtakarításától.
Találatok: [9]  Oldalak:   1