language

Lapok:

Kulcsszavak:

tudomány highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [40]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Szakdolgozatbotrány egy szegedi főiskolán

Pénzért vásárolta szakdolgozatát a szegedi hittudományi főiskola egyik vezető tisztviselője - állítja egy internetes blog a tisztviselő feltört e-mailjeire hivatkozva. A blog közzé is tett több állítólagos levelet, például azt, amelyben a katolikus főiskola tanulmányi osztályának vezetője árajánlatot kér a szakdolgozat elkészítésére. A rendőrség nyomoz az ügyben, de egyelőre senki nem erősítette meg a közzétett levelek valóságtartalmát.

Kevés fegyverrel indul utolsó csatájába Schmitt Pál

Schmitt Pál elszánta magát, és jogorvoslatot kezdeményez doktori címének elvétele miatt. Nincs olyan jogszabály, amelyik egyértelműen bizonyítaná Schmitt vagy az egyetem igazát, de az [origo] által megkérdezett jogászok szerint értelme sincs perelni, mert Schmitt nem nyerhet, már csak azért sem, mert az alaptörvény kimondja, hogy tudományos kérdésekbe kívülről nem szólhat bele senki.

Azonosulnak Schmitt doktorijának visszavonásával a Semmelweis Egyetem professzorai

A Semmelweis Egyetem 117 professzora írta alá azt a nyilatkozatot, amely kiáll az egyetem szenátusának Schmitt Pál kisdoktori címét visszavonó döntése mellett. A nyilatkozatot többek között a két rektorhelyettes és öt dékán is aláírta, és közölték, kiállnak a plágiumbotrány miatt lemondott rektor mellett.

Orbán: Schmittnek joga van harcolni

Az államfőtől senki nem veheti el a jogot, hogy harcoljon az igazságáért - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő hétfőn reggel, mielőtt bement a Fidesz rendkívüli frakcióülésére. Az ülésen a Schmitt Pál köztársasági elnök körül kialakult botrány volt a téma, de Orbán visszautasította, hogy a frakció dönthetne az államfő leváltásáról.

Védi a rendőrség a Schmitt ellen tüntetők előállítását

A Magyar Helsinki Bizottság szerint jogellenesen, a személyes szabadsághoz való jogot megsértve állította elő a rendőrség pénteken azokat, akik budapesti hidakon Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását követelték a plágiumügy miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya közölte, a parancsnoki kivizsgálások szerint jogszerű, szakszerű és arányos volt a rendőri intézkedés.

Gyurcsányhoz hasonlítja Schmittet az Economist

Két biztos dolog van az életben, a halál és az adó - idézi az egykori amerikai politikust, Benjamin Franklint az Economist Kelet-Európával foglalkozó blogja szombat esti bejegyzésében. A brit hetilap A. L. B. szignójú szerzője hozzáteszi, ha Franklin ma élne, biztosan hozzátenne egy harmadikat: magyar politikus sohasem mond le.

Schmitt szerint az egyetem nem vonhatta volna vissza a doktoriját

"Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta" - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, vasárnap reggel. Az államfő az interjúban azt mondta, a plágiumügyének szerinte semmi köze sincs az államfői funkciójához, és kifogásolta, hogy kisdoktori címét az egyetem vonta vissza, miközben a jelenlegi szabályok szerint ezt csak bíróság tehette volna meg.
Találatok: [40]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>