language

Lapok:

Intézmények:

Ügyészség (intézmény) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2

Visszautasítja az ügyészség a Happy End-es vádakat

Az ügyészség mai sajtótájékoztatóján visszautasították azt a vádat, hogy már korábban is tudható volt a Happy End törvénysértése, mégsem tettek semmit. Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese közölte: szó sincs arról, hogy szándékosan csak a választások után foglaltak állást az ügyben. A milliárdos állami megrendeléseket kapó cég ügyében két szocialista képviselő tett feljelentést márciusban.

Vádemelés a fehérvári maffiaügyben

Vádat emeltek a székesfehérvári maffiaügy részt vevői ellen. Az összesen 23 vádlott többsége rendőr, ügyész, büntetés-végrehajtási tiszt vagy ügyvéd. A nyomozás során kiderült, hogy szervezett formában befolyásoltak büntetőeljárásokat. Egy 1999-es zsarolási ügy nyomozása közben az ügyészség gyanút fogott és vizsgálatot indított, ekkor jutottak el azokhoz a rendőrökhöz, ügyvédekhez és ügyészekhez, akik ellen most vádat emeltek. Ennek eredményeként, akkor elfektetett nyomozások most újraindulnak.

Ügyészek, nyomozók és a maffia együttműködését leplezték le Székesfehérváron

Ügyészek, ügyvédek, rendőrök és szervezett bűnözök együttműködését leplezték le Fejér megyében az ORFK és a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal emberei.

Az olajügyek felgöngyölítésének akadályozása a vád

Szeszák Gyula nyugalmazott Hajdú-Bihar megyei főügyészt hallgatta meg hétfői ülésén a parlament olajügyi bizottsága. Szeszák az ülésen Györgyi Kálmán leköszönő legfőbb ügyészt és Pintér Sándor belügyminisztert is azzal vádolta meg, hogy akadályozták egy Hajdú-Bihar megyei olajügy felgöngyölítését.

A nemzetközi korrupcióellenes szervezet mindenhol talált visszaélésre utaló jeleket

A Népszava birtokába került jelentés hazánk gazdaságának számos területét vizsgálta át, köztük a kereskedelem, a közbeszerzés, a közigazgatás, az egészségügy, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság korrupciós kiskapuit. Mindenhol találtak korrupciógyanús jeleket.
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2