language

Lapok:

Kulcsszavak:

vizsgálóbizottság highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Visszavág a NAV-nak Horváth András

Nem igaz, hogy nem volt adóellenőr, az sem igaz, hogy jogosulatlanul nézett bele száz revizor anyagiba – Horváth András, az adóhivatal volt dolgozója sorra veszi levelében, hogy szerinte mi nem valós abból, amit a NAV vezetői róla közöltek.

Itt vannak az óriási áfacsalás morzsái

Az áfacsalásokból Horváth András színre lépése okozott egyre dagadó botrányt, pedig az egész itt zajlott mindenki szeme előtt. Az adóhivatali beszámolók elemzéséből kiderül, szinte minden pontosan úgy történt, ahogy Horváth leírta. Legfeljebb a csalás mértéke nem stimmel.

Összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot a MIG-ügy miatt

A szocialista képviselő azt akarja vizsgálni, hogy valóban vannak-e információi a Nemzetbiztonsági Hivatalnak arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium kisgazdapárti vezetői a MIG-ek felújítása kapcsán korrupcióba keveredtek.

18 millió forintot kapott az exállamtitkár testvére

A Pénzügyminisztérium előző politikai államtitkára testvérének cége 18 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott 2000 decemberében. A cég néhány hónappal a támogatás elbírálása előtt jött létre és bírálóbizottság emlékeztetője szerint nem volt sem árbevétele, sem alkalmazottja. Az ügyet a MEH közpénzügyi államtitkársága vizsgálja.

Helyszíni szemle Szabadinál

Még a héten meghallgatja az agrárügyeket vizsgáló parlamenti tényfeltáró munkacsoport Szabadi Bélát, a földművelésügyi minisztérium volt politikai államtitkárát - értesült a Népszava. A testület, mint ismert, arra keres választ: terheli-e felelősség Orbán Viktor miniszterelnököt a földművelésügyi tárcához tartozó cégeknél történt visszaélések miatt.

Megkezdődnek a vizsgálatok az Orbán-bányák ügyében is

A Dunaferr és az Orbán-bányák körüli szerződéskötéseket tisztázó testület konzultációkat tervez a Dunaferr volt és jelenlegi vezetőivel, de még az is lehet, hogy Orbán Viktort is meghívja.
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3