Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Végéhez közeledik a Tasnádi-per
Egy híján minden védőbeszéd elhangzott keddig a Tasnádi-perben, és eddig kivétel nélkül minden ügyvéd bűncselekmény hiányában kérte védence felmentését a Pest Megyei Bíróságtól. Csütörtökön várhatóan sor kerül a bűnpártolással vádolt Tasnádi Judit, Tasnádi Péter feleségének védőbeszédére, majd még aznap a vádlottak is felszólalhatnak az utolsó szó jogán. A következő tárgyalás már feltehetően az ítélethirdetés napja lesz.
Rendőrök is segíthették a maffiózot
A Népszabadság információi szerint őrizetbe vettek egy vállalkozót, akit egy külföldi bűnszervezet magyar alvezéreként ismertek. Állítólag rendőrök is gyanúsítottak az ügyben, ezért az ügyészségi nyomozóhivatal folytatja az eljárást.
Tasnádi nem hallgatta végig a vádbeszédet
A vádbeszédet mondta el az ügyész Tasnádi Péter és hat társa esetében a mai tárgyaláson. Tasnádinak börtönbüntetést és vagyonelkobzást javasolt. Tasnádi nem volt hajlandó végighallgatni a vádbeszédet, kiment a teremből. A védőbeszéd kedden délután hangzik el.
Négy év börtönre ítélték Tocsik Mártát
A Fővárosi Bíróság hűtlen kezelés bűntettében bűnsegédként való közreműködése miatt első fokú ítéletében négy év börtönre ítélte Tocsik Mártát, akit emellett öt évre eltiltottak a közügyek gyakorlásától, és 640 millió forint értékben elkobozzák vagyonát is.
Vádemelés a fehérvári maffiaügyben
Vádat emeltek a székesfehérvári maffiaügy részt vevői ellen. Az összesen 23 vádlott többsége rendőr, ügyész, büntetés-végrehajtási tiszt vagy ügyvéd. A nyomozás során kiderült, hogy szervezett formában befolyásoltak büntetőeljárásokat. Egy 1999-es zsarolási ügy nyomozása közben az ügyészség gyanút fogott és vizsgálatot indított, ekkor jutottak el azokhoz a rendőrökhöz, ügyvédekhez és ügyészekhez, akik ellen most vádat emeltek. Ennek eredményeként, akkor elfektetett nyomozások most újraindulnak.
Tocsik-per: Boldvaiék tagadják a zsarolást
A Tocsik-perben a védők a zsarolással vádolt Boldvai László, Budai György és Vitos Zoltán felmentését kérték a bíróságon. Szerintük ugyanis a vád legfőbb bizonyítéka, Tocsik Márta egy korábbi vallomása szabálytalan körülmények között született, így az nem bizonyító erejű. Az ügyészség korábban letöltendő börtönbüntetést kért mindhárom vádlottra.
Lovas állítja: a Tocsik Mártával előkészített szerződéseket az ÁPV Rt. kifogás nélkül aláírta
A Tocsik Márta és társai elleni büntetőper hérfői tárgyalásán Lovas Pétert, a Vektor Rt. igazgatóját hallgatták meg tanúként.
Előzetes letartóztatásba helyeztek két fővárosi rendőrt
A gyanú szerint prostituáltaktól követeltek pénzt, előállításuk elengedése fejében.
Megkezdődött a Békés megyei főrendőr pere
Ábrahám Béla rendőr ezredest súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, valamint hivatali visszaélés bűntettével, továbbá büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás vétségével vádolta meg a Fővárosi Főügyészség.
Még nem lefutott a Torgyán elleni nyomozás
Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal megtagadta a nyomozást Torgyán József kisgazda pártelnök ellen. Torgyánt Deésy Géza jelentette fel hamis vád bűntette miatt.