language

Intézmények:

Országos Bírósági Hivatal highlight_off

Személyek:

Tatár-Kis Péter highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A DK közérdekű adatigényléssel kéri ki az Országos Bírósági Hivatal titkosított vizsgálati anyagát Schadl ügyében

A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel akarja megtudni, hogy mire jutott az Országos Bírósági Hivatal belső vizsgálata, amit azután indítottak, hogy nyomozati iratok alapján Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke megpróbált kirúgatni egy bírót. A DK közleménye szerint a közérdekű adatigényléssel kérik ki a titkosított vizsgálati anyagot.

Azt hitték, érinthetetlenek, most mégis bíróság elé állnak

Ma kezdődik az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyének bírósági eljárása, amelynek a végrehajtói kar elnöke és a volt igazságügyi államtitkár a főszereplői, és amelyben akár egy évtizedes börtönbüntetés is várhat rájuk. Az utóbbi időben egyre több részlet szivárog ki arról, hogyan működött együtt Schadl György és Völner Pál, melyik nap éppen hány millió forint kenőpénz csúszott egyik zsebből a másikba, vagy hogy épp kiken gúnyolódtak közösen a telefonban az ügy eléggé prominens résztvevői. Összeszedtük, honnan indult és mit tudunk eddig a Schadl–Völner-ügyről.

Péterfalvin múlik a Völner-Schadl–ügyet érintő, titkosított OBH-jelentés nyilvánossága

Az adatvédelmi hatóságon múlik, megismerhető lesz-e valaha a Völner-Schadl–ügyet érintő, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által végzett és elkészülte után azonnal titkosított belső vizsgálati anyag, amelynek nyilvánosságáért a Transparency International Magyarország indított pert, a bíróság pedig a Péterfalvi Attila vezette NAIH bevonásáról döntött.

Egyre többen láthatók a Schadl-ügy miniszterekig mutató "szívességek" láncolatában

Alighogy lelepleződött a végrehajtói kar elnökének miniszterekig érő hálózata, Orbán Viktor máris gondoskodott róla, hogy még közelebb kerüljön hozzá annak az évi több százmilliárd forintnyi követelésnek a felügyelete, amelyet a végrehajtók szednek be az adósoktól.
Találatok: [5]  Oldalak:   1