language

Lapok:

orszagszerte.atlatszo.hu highlight_off

Helyek:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Egy éve kellett volna átadni a közpénzes pogányi hotelt, de tönkrement a kivitelező

Felszámolási eljárás indult a Fidesz-közelinek tartott B Build & Trade Kft. ellen. A cég több közpénzes beruházásban volt érdekelt, amelyek elakadtak a kft. likviditási gondjai miatt. Az egyik a Pogányban épülő 4 csillag superior besorolású Relax Hotel, amelyre 3,9 milliárd forint támogatást adott az állam, és amelyet már tavaly át kellett volna adni. Információink szerint az alvállalkozók jelentős része nem lett kifizetve, ők csak a felszámolási eljárás során juthatnak esetleg pénzhez.

„Elnyomnak, mint egy csikket” – állami beruházásokon kisemmizett alvállalkozók

Pár hete megírtuk, hogy Tatabányán feljelentették az alvállalkozói, Pécsett pedig szerződést bontott a megrendelője a tendernyertes építőcéggel, az Octopus Invest Kft.-vel. Cikkünk megjelenését követően özönleni kezdtek az alvállalkozók panaszai: kiderült, hogy még számos más állami beruházás és alvállalkozó építőipari cég érintett. Egyikük elmondta, az elején azzal biztatták, hogy a fővállalkozónak biztos politikai háttere van, közvetlen kapcsolattal az Orbán családhoz, majd amikor fogyni kezdett a pénz, a TEK-kel fenyegették meg. Több vállalkozás becsődölt, akadt olyan cégvezető, akinek az egészsége is ráment a pénzügyi vitára. A károsultak Orbán Viktor miniszterelnök rokonságát sejtik a sokszoros tendernyertes fővállalkozó mögött, az érintettek és a miniszterelnök sajtófőnöke megkeresésünkre nem cáfolták a vélekedést.

Tatabányán feljelentették az alvállalkozói, Pécsett szerződést bontott a megrendelője a tendernyertes építőcéggel

Feljelentették alvállalkozói az Octopus Invest Kft.-t, miután a cég szerintük nem fizette ki nekik az elvégzett munkáért járó összegeket. A kft. állítja, csak azokkal szemben tartotta vissza a pénzt, akik nem megfelelően teljesítették vagy el sem végezték a munkát. A tatabányai beruházást megrendelő Székesfehérvári Egyházmegye mossa kezeit, és kimaradna a vitából. Mindeközben Pécsett szerződést bontottak az Octopus Investtel egy másik építkezés kapcsán, a korábbi tulajdonosok pedig az elmúlt hetekben megszabadultak a cégtől. Mindkét projekt közbeszerzési eljárásánál látni lehetett, hogy kockázatos megkötni a szerződéseket, a megbízók mégis a kevésbé jó referenciával bíró cégek mellett döntöttek.

Fidesz-kampány civil pénzből: így jött létre a pécsi mini-KESMA

Korábban a Városi Civil Alap kapcsán írtunk arról, hogy a papíron civil szervezetek támogatására szánt állami forrásokat valójában a Fidesz választási kampányához használhatják fel. Most pécsi példák alapján bemutatjuk, hogyan folyhatott ez a gyakorlatban. A városban több, kormánypárti üzeneteket közvetítő hírportál is feltűnt a választások előtt, amelyek mögött állami forrásokat találunk.

Bánki Erik üzlettársának cége írta meg Komló városfejlesztési stratégiáját

Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő üzlettársának – korábbi értesüléseink szerint rokonának –cége nyerte el a komlói önkormányzat pályázatát a városfejlesztési stratégia elkészítésére. Mindössze 63 500 forint döntött az MSB Fejlesztési Tanácsadó Zrt. javára a közel 10 millió forintos projektben. A cég korábban Pécsett is gyakran kapott megbízásokat az önkormányzattól.

Mészáros cégét lekörözve nyerte el a pécsi tűzoltólaktanya felújítását három furcsa társaság

Pécs új vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés miatt a POSZT színházi találkozó kapcsán

A várost 2019 ősze óta vezető Péterffy Attila polgármester és az önkormányzat közleményben tudatta, hogy az átvilágítás során az derült ki, a POSZT korábbi szervezői a fesztivál egyes költségeit duplán fizették ki, és ezzel az általuk alapított céget gazdagították. Ráadásul a kulturális TAO-támogatással is visszaéltek. Emiatt a Zsolnay Negyed új vezetője novemberben hűtlen kezelés, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával feljelentést tett a rendőrségen.

Évek óta a semmibe vezet a kerékpárút, hiába lett gazdasági szempontból kiemelt a beruházás

Még mindig csak a tervezés szakaszában van a Siófokot Péccsel összekötő kerékpárút, amelyre évek óta várnak az érintett települések – és persze a bringások. Emiatt a Balatonról délre haladó kerékpárút továbbra is semmibe vezet; pontosabban úgy ér véget, hogy már csak földúton lehet továbbhaladni Fejér megye irányába.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>