language

Lapok:

orszagszerte.atlatszo.hu highlight_off

Helyek:

Somogy megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Négyzetméterenként ötven fillérért bérel területet Kaposváron az alpolgármester-közeli cég

Borhi Zsombor, egykori kétszeres felnőtt világbajnok, Európa-bajnok kajakozó második ciklusát tölti Kaposvár alpolgármesteri székében. Ő Szita Károly főállású helyettese, s ebbéli minőségében sokszor emlegetik lehetséges utódjaként. A cég, amelynek 2007-től 2019-ig az egyik tulajdonosa volt, a Pretender Kft. nevet viseli, mely kifejezésnek az angol nyelvben az egyik jelentése „tettető”, „szimuláns”, a másik viszont „trónkövetelő”.

Jaj a legyőzötteknek: a korábbinál is alárendeltebb szerepre kényszerítik a kaposvári ellenzéket

A vártnál szerényebb győzelem után úgy tűnik, Szita Károly polgármester, s ami nagyjából egyet jelent vele, a kaposvári Fidesz az eddiginél is jobban el kívánja lehetetleníteni közgyűlési ellenzékét. A negyed százados polgármesteri fennállását éppen a napokban ünneplő Szita ugyanis a szokásjog alapján nekik járó pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottsági elnöki helyet is elvette, s a korábbi, 2014-es hatról háromra csökkentette az önkormányzat bizottságaiban az ellenzéknek juttatott külső szakértői helyeket.

Pályázati pénzek és ősi ellentétek állhatnak az átjelentkezéses választási csalások mögött

Több településen is megugrott az átjelentkezők száma a választások idején az országban. Olyan kisebb falvak is érintettek azonban, amelyeknél megmagyarázhatatlannak tűnik a nagyarányú mozgósítás. Egy pár száz fős község polgármestere ugyanis nem kap kiugró fizetést, és nagyobb összegek felett sem diszponál. Valami azonban az ő esetükben is közbeszólhat: a pályázati pénzek vagy épp az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok.

Sajtópert bukott egy Fidesz-közeli portál, árverezik a szerkesztőség berendezését

Vidéken is divat lett, hogy a propagandamédia egyszerűen figyelmen kívül hagyja a jogerős bírósági ítéleteket. Most Kaposváron kell végrehajtást kérnie a felperesnek, a közpénzzel remekül ellátott tulajdonosok pedig a jelek szerint inkább hagyják veszni a kiadói eszcajgot.

Főjegyzői hajlék a Zselic völgyében: falusi turizmus, vagy vagyongyarapítás fideszes módra?

Nemrég állt bíróság elé Mondok József, Izsák egykori polgármestere, aki a vád szerint 35 milliónyi fejlesztési támogatást használt fel saját céljaira. De rajta kívül több fideszes vagy pártközeli potentát falusivendéglátás-projektjénél merült fel a gyanú, hogy valójában saját maguknak építettek nyaralót. Somogy megye főjegyzője a Zselicben vágott bele a falusi vendéglátásba, de a 20 millió forinttal megtámogatott projekt nem sok bevételt produkál. Igaz, ha minden jól megy, már csak két évig kell a vendéglátással bíbelődni.

Az arcbőr ápolása, avagy hogyan égetik a magyar adófizetők pénzét a Fidelitas-fiókák Kaposváron?

A módszer Zuschlag János óta ismert: különféle egyesületeket kell létrehozni, amelyek aztán az anyapárt által uralt állami forrásokból hangzatos feladatokra kisebb-nagyobb összegeket kapnak. Ezeket a pénzeket aztán a kedvezményezettek rendben el is költik, papíron teljesülnek a hangzatos célok, de kicsit alaposabban megnézve már sokkal kevésbé meggyőző az eredmény. Így van ez a Csoma községben székelő Kaposvári Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesülettel (KGME) is, amely 2015-ben közel kilenc-, 2016-ban pedig 6 millió forinttal gazdálkodhatott. Kérdés, hogy ki és milyen hasznát látta ennek. (A KGME tavalyi gazdálkodási adatai még nem elérhetők)
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3