language

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off
szociál highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Célpont: Nemesek helyett NER-esek, kiborult a gyermekvédő liga titkára

Világszínvonalú komplexumot alakított volna ki egy gyermekvédő egyesület a felsőpetényi Almásy-kastélyban. A civil szervezet két évvel ezelőtt pályázott, de azóta is csak vár az elbírálásra. Két hete a Hír TV Célpont című műsorából tudták meg: a tervük befuccsolt, mert a kastélyt az állami vagyonkezelő trükkösen, suttyomban inkább egy feltörekvő NER-lovagnak adta.

Hegedűs Zsuzsa a szegénység elleni csodaszernek vizionálta, milliárdos lopások lettek belőle

Hegedűs Zsuzsa tarka életművéről már több alkalommal is írtunk, de továbbra sem győzünk betelni vele, és szenvedélyesen kutatjuk tovább, hogy vajon mi okból áldoz az adófizetők pénzéből most már havi bruttó 1,29 millió forintot a kormány arra, hogy a szociológust foglalkoztassa.

A messziről jött közeli cég: úgy tarolt a tendereken, hogy még telephelye sincs a megyében

Meghatározó szereplője a Békés megyei közbeszerzéseknek régi ismerősünk, a hajdúböszörményi TÖMB 2002 Kft. A viharsarki tendereknél hol a negyedik körben kerül elő, hol az összes vetélytársát kizárják, hol drágán dolgozik, hol teljesíthetetlennek tűnő feltételeket is teljesít. A lényeg: majdnem mindig nyer.

A fideszes Bajkai Köves Slomóéknak és a Farkas Flórián-féle alapítványnak is lakást adna

Csabdiban épít passzív házat a Vízügyi Főigazgatóság; zárt körben szétosztott milliárdok foglalkoztatásra

Komoly csalódást okozott a múlt hét azoknak, akik kedvelik a Miniszterelnökséget vezető miniszter diktálta tempót, amikor csak úgy röpködnek az uniós százmilliárdok. A múlt hét mindössze 115 pályázati döntést, értékben 6,6 milliárdot hozott. De nem kell aggódni, még nem értünk a forrásallokációs rally végére, nem a kiosztható pénz fogyott el, talán csak a pályázati értékelők és más közreműködők motivációja mérséklődött.

Korrupcióinfó: Vajna Timea barátnőjének is jut az óvónőképzésre szánt uniós pénzből

Vajna Timea barátnőjéhez is folyik pénz a társadalmi integrációra szánt uniós milliárdokból. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szokásos heti korrupcióinfóján elmondta: a tényleges célra, azaz hátrányos helyzetű településeken dolgozó óvónők képzésére 67 millió forint, kommunikációra 203 millió jut.

Heti nyertes: uniós pénzből fizetett béremelés az egészségügyben, és milliárdokkal kistafírozott gazellák

6 milliárd forinttal száll be Brüsszel a magyar egészségügyi dolgozók béremelésébe; hiába a sorozatos botrányok, tovább öntik a pénzt a kvázi-piaci alapú roma felzárkózási projektekbe; az igazi gazellák 15 évi nyereségüket is megkaphatják GINOP-os támogatásként. Az 50. hét nyertesei az uniós pénzesőben.

Heti nyertes: 1370 pályázat és 237 milliárd sorsa dőlt el a múlt héten

Turbófokozatban az uniós források lekötése; kartellel lebukott útépítő és ex-államtitkár vezette sportszövetség a Széchenyi 2020 múlt heti nyertesei között, 1 milliárd a piacot romba döntő állami hulladékkezelőnek szemléletformálásra, de akad egy értelmes közlekedésfejlesztési projekt is. A 49. heti uniós pályázati döntések külön táblázatban itt böngészhetők, és már fent vannak az Átlátszó interaktív térképén is.

Százmilliós közpénzégetés Borsodban: csak elhagyatott épületek maradtak az uniós támogatások után

„Szikszó városa ismét megmutatta, hogy a térség egyik gazdasági motorjaként nagy léptékű beruházások színhelye lehet” – ezt még több mint két és fél éve írta saját Facebook-oldalán Mengyi Roland, a környék fideszes országgyűlési képviselője, aki több fotót is közölt a poszthoz. (Mengyivel azóta nagyot fordult a világ, vádlottként állították bíróság elé a Voldemort-ügyként ismertté vált perben, amelynek legutolsó tárgyalását októberben tartották; ítélet még nincs.)

Felzárkóztatás helyett masszázs és léleksimogatás

Masszázsra és léleksimogató beszélgetésekre költötte Gávavencsellő a felzárkóztatásra szánt uniós forrásokat – tudta meg a Célpont. A Komplex Telepprogram célja a szegregáció felszámolása lett volna, ennek érdekében olyan szolgáltató központokat hoztak létre, amelyekben a hátrányos helyzetűeknek biztosítanak mosási, tisztálkodási és főzési lehetőséget, de ez sem valósult meg.
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>