language

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [328]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Oligarcha-államról ír Ángyán leleplező könyvében

Az állami földek Fidesz-közelbe juttatása professzionális módszerekkel, a tárcákhoz beültetett oligarcha családtagok segítségével történik –egyebek mellett ez olvasható A magyar föld sorsa című, nemrég megjelent, Ángyán József nevével fémjelzett, agrárszakemberek által írt könyvben.

Honatyák is kaptak pályázat nélkül állami földet

Nemcsak oligarchák, hanem országgyűlési képviselők is kaptak bérbe pályázat nélkül állami földeket – derül ki abból a terjedelmes dokumentumból, amelyet a Blikk kapott meg a múlt héten a Nemzeti Földalaptól, miután jogerősen megnyertük az adatok kiadása miatt indított perünket.

Együtt: A fideszes politikusok adják vissza állami földjeiket

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja követeli, hogy az érintett fideszes politikusok adják vissza pályázat nélkül szerzett állami földbérleteiket. A Földművelésügyi Minisztériumot pedig felszólítják, hogy hagyja abba a pályáztatás nélküli földosztást.

1500 hektár föld pályázat nélkül Simicskáéknak

Győzött a Blikk! A Földművelésügyi Minisztérium ugyanis rendelkezésünkre bocsátotta a pályázat nélkül kiadott állami földek és használóik listáját, amelyet lapunk újságírója, Kozák Dániel perelt ki a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől (NFA).

A Jóisten meg Orbán Viktor

A Népszabadság leggazdagabb magyar üzletembereket összegyűjtő TOP 150-es idei listáján igazán pompásan teljesített Mészáros Lőrinc. A felcsúti vállalkozó becsült vagyona erre az évre már 8,4 milliárd forintra hízott, azt követően, hogy a pénzügyi mérlegen tavaly még „csupán” 6,9 milliárd forint állt. Utóbbi számokból kiderül, hogy az Orbán Viktorral szoros kapcsolatot ápoló Mészáros mára a hazai nagyvállalkozói kör szűk elitjébe küzdötte fel magát.

Törvényes a kishantosi földpályázat

Megalapozatlannak találta a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. beadványát a Pesti Központi Kerületi Bíróság gazdasági tanácsa. Az indoklás szerint nem lehet vizsgálni az állami földpályázat hátterét, csak a szerződés érvényességét.

Miért fáj a hatalomnak Kishantos?

A 452 hektárnyi biogazdaság ellehetetlenítésére nincs racionális magyarázat. Hacsak nem az, hogy kapcsolatban áll Ángyán József egykor államtitkárral. De miért büntetik Ángyánt?

Korrupcióból jelesre vizsgázott Magyarország

Tudományos elismerést kapott két magyar kutató Amerikában, akik a korrupció természetrajzát írták le. Volt honnan meríteni, Magyarország a föld országainak legkorruptabb harmadába tartozik.
Találatok: [328]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>