Újabb öt határrendészt és egy civil segítőjüket tartóztatta le a bíróság, amiért a gyanú szerint kenőpénzeket fogadtak el a gyorsabb áthaladásért cserébe magyar-román határátkelőkön, a Híradó úgy tudja, Ártándon és Nagykerekiben. Ugyanannak a hálózatnak a tagjai lehettek, amelynek tagjait márciusban leplezték le a nyomozók. Akkor 18 embert fogtak el. A gyanúsítottak között magas beosztású szolgálatirányítók és egy százados is van.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helyben hagyva egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Vizoviczki-ügyben korrupciós bűncselekménnyel vádolt magas beosztású volt rendőrtisztet; a másodfokú döntés jogerős – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helyben hagyva csütörtökön egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Vizoviczki-ügyben korrupciós bűncselekménnyel vádolt, magas beosztású volt rendőrtisztet; a másodfokú döntés jogerős.
A Fővárosi főügyészség közleménye szerint az orvos 2020-ban, a világjárvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején, az egyik budapesti kórházban dolgozott, emiatt hozzáfért olyan gyógyszerekhez, amelyek kizárólag a kórházban, szoros orvosi felügyelet mellett voltak adhatók a betegeknek. Így a covidos betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez is.
A tisztviselő az egykori Emberi Erőforrások Minisztériumának sportállamtitkárságán dolgozott és úgy döntött sportpályázatok sorsáról, hogy közben – a vád szerint – engedte magát megvesztegetni.
Rogán Antal miniszter szerint neki nem az ártatlanságát kell bizonyítani, hanem az őt vádlóknak kell bizonyítania a bűnösségét, és ez nem sikerült, mivel az ügyészség nem talált kapcsolatot közte és Schadl György között, akit állítása szerint nem ismer. A „Tóni-gate" a miniszter szerint lezárt ügy.
Zavarban volt, alig lehetett érteni a szavát kedden a Fővárosi Törvényszéken annak a volt minisztériumi főosztály-vezetőnek, aki államtitkári kabinetfőnök is volt korábban, most pedig egy korrupciós ügy elsőrendű vádlottja. A vádlott azt mondta: tönkrement az élete és a sok munkával felépített karrierje. Azzal védekezett, hogy részben azért találtak nála sok készpénzt a nyomozók, mert ő fizette egy hozzátartozója telefonszámláit, aki aztán készpénzben adta oda neki az összeget. Az ügy egyik vádlottja Vámosújfalu polgármestere, aki mindent beismert.
Czine Ágnes a letartóztatása előtt két hónappal találkozott a végrehajtói kar vezetőjével. Az alkotmánybíró lánya és fia végrehajtóként dolgozik, az ügyészség szerint bizalmas kapcsolat fűzi őket Schadl Györgyhöz.