language

Helyek:

Pest megye highlight_off
Szentendre highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [42]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Magyarország négymilliárd forintért épít magának egy saját kis Erdélyt

A szentendrei Skanzen (hivatalos nevén Szabadtéri Néprajzi Múzeum) négy milliárd forint értékben akar keretszerződést kötni korhű Erdély tájegység létrehozására – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

Szentendre kicselezte az átláthatóságot

Az önkormányzat 2015-ben úgy döntött, hogy a közpénzek hatékony és átlátható felhasználásának jegyében kiteszik honlapjukra az 500 ezer forintot elérő megbízási szerződéseket is, ami a jogszabályok szerint nem lenne kötelességük. Azóta valóban közzétettek 18 ilyen szerződést, de 7-ben kitakarták a szerződéses partnerük nevét.

A magyar államot nem érdekli, hogy Szentendrénél rákkeltő anyagok veszélyeztetik 90 ezer ember egészségét

Mérgező anyagok szivárognak a Duna és a környék ivóvizét biztosító kutak felé Szentendrénél. Az állami hatóságok régóta tudnak a szennyezésről, mégsem történik semmi. Baranyi Krisztina, az Együtt környezetvédelmi szakpolitikusa vette elő az ügyet, vele beszélgettünk a témáról.

Egyedi esetnek nyilvánította, ezért fizette ki a kormány a Fidesz-közeli vállalkozó hatalmas tartozását

Szentendre alaposan befürdött a Vizes Nyolcas uszodával. A kormány átvállalta a beruházás miatt keletkezett 2,9 milliárd forint adósságot. A városban most egy lakópark építése miatt tiltakoznak. A telekre korábban óvodát képzeltek. Vannak, akik összefüggést vélnek látni a két ügy között.

Adófizetői pénzből rendezik Szentendre gyanús uszodaügyét

2,9 milliárd forintot fordítanak a központi költségvetésből Szentendrére, hogy csökkentse a Vizes Nyolcas Uszoda miatti terheit. A sportlétesítmény miatti eladósodásban komoly szerepe volt az Index által csak a "Fidesz Hagyó Miklósaként” emlegetett Simon Péternek.

Szentendre hagyta, hogy szétlopják a megalomán uszodával, az állam most kifizeti a tartozást a mi adónkból

A kormány rendezi a szentendrei Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont adósságát – ezzel a címmel küldte el közleményét az imént a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ez 2,9 milliárd forintjába kerül a magyar adófizetőknek.

Szentendrei adok-kapok: nincs gazdája a több mint 200 milliós hiánynak

Nem tudni, ki és mekkora hiányt okozott a Ferenczy Múzeumban. Az átvilágítás előnytelennek tartja a korábbi igazgató által kötött szerződéseket, az ellenzék az új vezetőt hibáztatja.

Az önkormányzat elengedte, a bíróság nem: félmilliárd forintos tartozást kell kifizetnie a szentendrei vállalkozónak

Hiába engedte el nagylelkűen a szentendrei önkormányzat Simon Péter vállalkozó cégének félmilliárdos tartozását két évvel ezelőtt, a bíróság most jogerősen arra kötelezte a céget, hogy fizessen.

Szentendre elengedi a rejtélyes vállalkozó tartozását

A szentendrei képviselő-testület fideszes többsége úgy döntött, hogy inkább nem próbálják behajtani azt az 587 millió forintot, amellyel a Quali-Team nevű cég jönne a városnak, írta a tesz2000.hu. A cég ahhoz a Simon Péterhez köthető, akinek az ügyeiről korábban már mi is írtunk.

10 százalék kivétel: állást halmozhat a képviselő

A szentendrei fideszes többségű képviselőtestület szerint nem sértette meg az összeférhetetlenségi szabályokat az a képviselőtársuk, aki három éve önkormányzati mandátumával párhuzamosan a Pest Megyei Kormányhivatal főosztályvezetői posztját betölti.
Találatok: [42]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>