A gyanú szerint rendszeresen elsikkasztotta a magatehetetlen, hozzátartozók nélküli idős emberek nyugdíját a péceli Idősek Otthonának az azóta menesztett vezetősége. Az is előfordult, hogy egy nénitől a 90. születésnapjára az államtól kapott 90 ezer forintot egy nap alatt eltüntették: a számlák szerint olyan édességeket vettek belőle, amiből a cukorbeteg, pépeken élő néni nem is ehetett volna.
Azt vizsgálják, hogy a helyi idősotthonban elhunytak köztemetésének lebonyolításakor az önkormányzattal szerződésben álló temetkezési vállalkozó megsértette-e a megállapodás bármely pontját.
Vizsgálatot rendelt el a péceli polgármester annak tisztázására, hogy a helyi idősotthonban elhunytak köztemetésének lebonyolításakor az önkormányzattal szerződésben álló temetkezési vállalkozó megsértette-e a megállapodás bármely pontját – közölte a városvezető csütörtökön az MTI-vel. Szőllősi Ferenc független polgármester emellett feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, kegyeletsértés miatt.
Az Index szerdán írt arról, hogy egy péceli idősotthonban korábban köztemetéssel eltemetettek sírjait egy temetkezési vállalkozó felszámolta, mert "túl sok helyet foglaltak", és egy "Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai" feliratú márványtábla alatt egy sírba helyezett mindenkit. A Péceli Idősek Otthonának vezetőjét azonnali hatállyal menesztették.
Azonnali hatállyal menesztették a Péceli Idősek Otthonának vezetőjét – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek szerdán egy más témában tartott fonyódi rendezvényen.
"Felháborítónak tartjuk a Péceli Idősek Otthonában történeteket. Az Emmi Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága a közelmúltban szerzett tudomást az ottani állapotokról, ezt követően soron kívüli belső ellenőrzést rendelt el, amely súlyos hiányosságokat, szabálytalanságokat tárt fel."
„Az Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai” – mindössze ennyi jelzi egy félig a földbe süllyedt márványtáblán a péceli református temetőben, hogy éppen 20-25 ember sírján állunk.
Újabb öt ócsai lakóházba költözhetnek rövidesen bérlők, s június közepéig további 20 pályázatot bírál el a Nemzeti Eszközkezelő. Amennyiben sikerül szerződni a nyertesekkel, kitehetik a megtelt táblát az egy éve összesen csaknem 2,5 milliárdból felépített, 80 lakásos lakóparkra.
A feljelentést hanyag kezelés, hűtlen kezelés és kiskorúak veszélyeztetése miatt teszik, ismeretlen tettes ellen.
Tápiószelén tizenhat, Nagykátán további kilenc, szocpoltámogatással épült ház ügyében nyomoz a rendőrség. Nagykáta polgárai az ellenőrzések szigorítását követelik, a kormány pedig a támogatások rendszerén változtatna.