language

Személyek:

Horváth Csaba highlight_off
Pintér Sándor highlight_off

Horváth Csaba

1969. november 19-én született Budapesten. Első házasságából egy, másodikból két gyermeke született.

1988-ban érettségizett a Puskás Tivadar Szakközépiskola vezetékes távközléstechnika szakán. 1988-tól a Matáv Rt.-nél dolgozott műszaki előadóként, majd a Molland-Holdingnál volt üzletkötő, reklámmenedzser, végül ügyvezető igazgató. 1994-ben V.I.P Clip Communication Kft. néven saját reklámügynökséget alapított, melynek ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 1998-ban a pécsi JPTE BTK-án a szociálpolitikai-szociológiai diplomát szerzett. 

1999-ben lépett be az MSZP-be, 1998-tól szakértőként vett részt a párt egészségügyi és szociálpolitikai bizottságának munkájában, később a szociálpolitikai kabinet tagjaként a lakásépítéssel, családtámogatással kapcsolatos program kidolgozásában vállalt szerepet. A 2002. évi országgyűlési választásokon pártja budapesti területi listájáról jutott be a Parlamentbe. Az őszi, október 20-i önkormányzati választásokon elnyerte a budapesti II. kerület polgármesteri székét. A 2006. évi országgyűlési választásokon Budapesti területi listán szerzett mandátumot. 2006 és 2009 között Budapest főpolgármester-helyettese – Demszky Gábor 2009 őszén megbízta a BKV felügyeletével is. 2010 júniusában az MSZP budapesti elnökévé választották, a pozícióról lemondott, amikor 2012-ben az MSZP alelnökének választották. Jelenleg az MSZP budapesti frakcióvezetője, illetve 2019 októbere óta Zugló polgármestere. 

Horváth neve több alkalommal is összekapcsolódott korrupciós ügyekkel: a 2009-es BKV-botrány kapcsán hallgatta meg az ügyben felállított vizsgálóbizottság, 2022 elején pedig arról írt a sajtó, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos korrupciós ügyben a zuglói polgármestert és a helyi MSZP-s képviselőt, Tóth Csabát is gyanúsítja.

Pintér Sándor

Pintér Sándor (Budapest, 1948. július 3. –) magyar nyugállományú rendőr vezérezredes, jogász, politikus. 1991–1996 között országos rendőrfőkapitány, 1998-2002 között, valamint 2010-től belügyminiszter. 2018-tól nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettes. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 5. legbefolyásosabb személye.

Pályafutását a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdte, majd 1972-ben rendőrségi szolgálatba lépett, először segédnyomozó volt Zuglóban. Közben járt a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára és a Rendőrtiszti Főiskolára is. 1978-ban diplomázott a főiskolán. 1986-ban jogi diplomát is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.


1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitányává nevezték ki. Pár hónappal később, 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá, amely tisztséget öt éven keresztül viselt. A több bűncselekménnyel vádolt Zemplényi György 1996-os hazahozatala kapcsán közokirat-hamisítással vádolták meg, de a Fővárosi Bíróság 1999 januárjában jogerősen felmentette.

Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított, majd 1997-ben az OTP Bank Nyrt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett. 1998-ban Orbán Viktor akkori miniszterelnök meghívta új kormányába belügyminiszternek, ekkor az OTP-ben betöltött tisztségeiről lemondott. Belügyminiszteri pozícióját a ciklus 2002-es befejeztéig viselte. 2002-ben visszatért a gazdasági életbe, különböző más őrző-védő cégekben rendelkezett 2010-ig jelentősebb tulajdoni hányaddal, valamint egy gazdasági tanácsadó kft. és egy utazási iroda ügyvezető igazgatója, illetve tulajdonosa volt. 2004-ben ismét az OTP Bank Nyrt. igazgatóságának lett tagja. 2010-ben a második Orbán-kormányba ismét a 2006-ban megszüntetett belügyminiszteri tisztségre jelölték. Előtte eladta összes gazdasági érdekeltségét. 2010-zel kezdődő belügyminisztersége alatt irányítása alá tartozik az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a 2011-ben létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat is. (Wikipédia)

A 2022-ben megalakuló ötödik Orbán-kormányban a Pintér vezette Belügyminisztérium irányítása alá került az egészségügy és a köznevelés is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Újabb százmilliós állami támogatás nyomai vezetnek az elmúlt évek legnagyobb számlagyárába

A külügyminisztérium 288 millió forint vissza nem térítendő támogatása az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárában landolt.

Az adófizetők 288 millió forintja után futnak Szijjártóék, amit egy óriási számlagyárnak utaltak át

A külügyminisztérium negyedmilliárd forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatása az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárában landolt. A nyertes cégnek szélsebesen átutalták a pénzt, noha az már a döntés pillanatában megsértette a pályázati feltételeket. Szijjártó Péterék bejelentették a követelésüket a felszámolónak, de a kár megtérülése kétséges. A fiktív számlákkal visszaélő cégcsoportot több milliárdos csalással gyanúsítják. A külügyi pályázaton nyertes cég gyanúsított ügyvezetőjét hiába kerestük, telefonja visszajelzései alapján külföldön lehet.

Reggel 6-kor volt házkutatás az egyik leggazdagabb magyar apjánál, azonnal meg is gyanúsították

A Jellinek Dániel milliárdos üzletember érdekeltségében álló Indotek Csoport két vállalata is fiktív számlákat fogadott be az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárától, ami a gyanú szerint 19 milliárd forint áfáját tüntette el néhány év alatt. Az Indotek Csoport érintett cégeinek egyikét Jellinek 72 éves apja vezette, aki gyanúsított lett.

Nevet változtatott a 19 milliárdos számlagyárral összefüggésbe hozható cég

A Sys IT Services Kft.-t a jövőben Alpha-ess Hungary Kft.-ként lehet megtalálni.

Házkutatás Horváth Csabánál, a zuglói polgármesteri hivatalban és a kerületi parkolási cégnél

Házkutatás zajlik a zuglói polgármesteri hivatalban és a kerület parkolási cégénél. A hírt megerősítette a kerület sajtóreferense is.
Találatok: [5]  Oldalak:   1