language

Személyek:

Pintér Sándor highlight_off

Kulcsszavak:

rágalmazás / becsületsértés highlight_off

Pintér Sándor

Pintér Sándor (Budapest, 1948. július 3. –) magyar nyugállományú rendőr vezérezredes, jogász, politikus. 1991–1996 között országos rendőrfőkapitány, 1998-2002 között, valamint 2010-től belügyminiszter. 2018-tól nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettes. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 5. legbefolyásosabb személye.

Pályafutását a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdte, majd 1972-ben rendőrségi szolgálatba lépett, először segédnyomozó volt Zuglóban. Közben járt a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára és a Rendőrtiszti Főiskolára is. 1978-ban diplomázott a főiskolán. 1986-ban jogi diplomát is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.


1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitányává nevezték ki. Pár hónappal később, 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá, amely tisztséget öt éven keresztül viselt. A több bűncselekménnyel vádolt Zemplényi György 1996-os hazahozatala kapcsán közokirat-hamisítással vádolták meg, de a Fővárosi Bíróság 1999 januárjában jogerősen felmentette.

Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított, majd 1997-ben az OTP Bank Nyrt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett. 1998-ban Orbán Viktor akkori miniszterelnök meghívta új kormányába belügyminiszternek, ekkor az OTP-ben betöltött tisztségeiről lemondott. Belügyminiszteri pozícióját a ciklus 2002-es befejeztéig viselte. 2002-ben visszatért a gazdasági életbe, különböző más őrző-védő cégekben rendelkezett 2010-ig jelentősebb tulajdoni hányaddal, valamint egy gazdasági tanácsadó kft. és egy utazási iroda ügyvezető igazgatója, illetve tulajdonosa volt. 2004-ben ismét az OTP Bank Nyrt. igazgatóságának lett tagja. 2010-ben a második Orbán-kormányba ismét a 2006-ban megszüntetett belügyminiszteri tisztségre jelölték. Előtte eladta összes gazdasági érdekeltségét. 2010-zel kezdődő belügyminisztersége alatt irányítása alá tartozik az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a 2011-ben létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat is. (Wikipédia)

A 2022-ben megalakuló ötödik Orbán-kormányban a Pintér vezette Belügyminisztérium irányítása alá került az egészségügy és a köznevelés is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Fordulat: Polt Péter utasítására nyomoznak a miniszterelnököt korrupcióval vádoló “bombagyáros” ellen

Polt Péter legfőbb ügyész utasítására hamis tanúzás miatt indított nyomozást a Németországban élő, az 1990-es években „bombagyárosként” elhíresült terrorista, Dietmar Clodo ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Polt azért rendelte el a napokban az eljárást, mert Clodo tavaly nyáron tett írásos vallomásában azt állította, hogy személyesen adott át kenőpénzt Orbán Viktornak és Pintér Sándor belügyminiszternek.

DIETMAR CLODÓT RÁGALMAZÁS MIATT VONHATJÁK FELELŐSSÉGRE

Magánvádas eljárásban vonhatják felelősségre a bombagyáros Dietmar E. Clodót, miután megrágalmazta a jelenlegi belügyminisztert és a kormányfőt. Az egykori RAF-terrorista vádjait egyébként az a Szeva bácsi cáfolta meg írásban, aki Clodo szerint megbízta őt kenőpénzek átadásával a 90-es években.

Dietmar Clodót rágalmazás miatt vonhatják felelősségre

Magánvádas eljárásban vonhatják felelősségre a bombagyáros Dietmar E. Clodót, miután megrágalmazta a jelenlegi belügyminisztert és a kormányfőt. Az egykori RAF-terrorista vádjait egyébként az a Szeva bácsi cáfolta meg írásban, aki Clodo szerint megbízta őt kenőpénzek átadásával a 90-es években.

Húszmillió forint Pintér lejáratásáért: vádat emeltek a titkosszolgákkal szövetkező Jakubinyi Róbert ellen

Vádat emelt a budapesti éjszakai élet jól ismert nehézfiúja, Jakubinyi Róbert ellen a Fővárosi Főügyészség. A magyar szervezett bűnözés egyik meghatározó figurája terhére azt rója az ügyészség, hogy Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat akart az alvilágban szintén jól ismert Tanyi Györggyel külföldre juttatni. Információink szerint az ügy hátterében egykori titkosszolgák állnak.

Tanácstalanok a bírók a Pintér Sándorral szembeni feljelentésekkel

Öt feljelentésre háromféleképpen reagált a Pesti Központi Kerületi Bíróság, pedig valamennyinek ugyanaz volt a tárgya. Pintér Sándor ellen április elején érkeztek a feljelentések, mert egy interjúban a belügyminiszter visszaélések elkövetésével vádolta meg azokat a rendőröket, akik a törvényi lehetőséget kihasználva korkedvezménnyel mentek nyugdíjba.

Ítélet előtt Nógrádi Zsolt, az olajtanú

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész Nógrádira a hamis vád miatt indult büntetőperben. Nógrádi azonban bízik abban, hogy felmentik. A vádlott az utolsó szó jogán - ahogyan korábban is - tovább vádolt, ezúttal a legfőbb ügyész lemondását követelte. Kedden elsőfokú ítéletet hirdet a bíróság a másfél éve kezdődött perben.

Pallag László privát csapattal folytatja az olajügyek feltárását

Pallag László (FKGP) volt olajbizottsági elnök szakértőkből, vámosokból, rendőrökből és civilekből álló, privát csapattal folytatja a megszűnt parlamenti testület által kezdett munkát - értesült a Magyar Hírlap. Ebben a hónapban várhatóan még nem fejeződik be a nyomozás az olajbizottsági koronatanú, Nógrádi Zsolt ügyében.

MSZP: a Fideszt elérte az olajügy

Pintér Sándor egykori rendőrfőkapitány, jelenlegi belügyminiszter jelenti a folytonosságot az olajügyek ismeretében - véli Juhász Ferenc (MSZP), aki szerint elérte a Fideszt az olajügy.
Találatok: [8]  Oldalak:   1