language

Kulcsszavak:

protekció highlight_off

Személyek:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf highlight_off

Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Szalay-Bobrovniczky Kristóf (született Szalay Kristóf, Budapest, 1970. június 6. –) a Századvég tulajdonosa, volt londoni nagykövet, hadiipari vállalkozó, honvédelmi miniszter. Felesége Szalay-Bobrovniczky (Szentkirályi) Alexandra kormányszóvivő, testvére pedig Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, diplomata, korábban rendkívüli és meghatalmazott nagykövet.

1993-ban szerzett agrármérnöki diplomát Gödöllőn, ami után egy posztgraduális menedzsment képzést végzett el Párizsban (Copernic program). Eleinte pénzügyi területen tevékenykedett multinacionális cégeknél, majd 1999-től a telekommunikációs-internet szektorban töltött be felsővezetői pozíciókat. 2004-től a Heti Válasz című politikai hetilap kiadója és főszerkesztője, 2011-től pedig a magyar kormány politikai stratégiai tanácsadójának, a Századvég Politika Iskola Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese, valamint a Századvég Gazdaságkutató Zrt. társtulajdonosa, igazgatósági tagja. A budapesti Városligeti Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatóságának tagja.

2014-ben Áder János köztársasági elnök rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki. 2016-2020 között magyar nagykövet volt Londonban. Tartalékos századosként éveken át többféle beosztásban is szolgált a Magyar Honvédség alakulatainál. 2014-ben a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke, 2016 áprilisa óta a szövetség első társadalmi elnöke. 2022 májusától az ötödik Orbán-kormány honvédelmi minisztere.

Vállalkozói tevékenységet is folytat: vasúti és repülőgépipari vállalatokba, valamint szórakoztatóipari cégekbe fektetett be. Andy Vajna halála után például a Garancsi Istvánnal közös tulajdonában lévő LVC Diamond Kft. által megszerezte a Las Vegas Casino-csoportot: kaszinókoncessziójuk 2056-ig érvényes. 2019-ben pedig az általa alapított Magyar Vagon Zrt. a legnagyobb orosz vasútijármű-gyártóval, a Transmashholdinggal (TMH) közösen nyert meg egy 1300 vasúti kocsi gyártására szóló egymillió eurós tendert.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A NER arisztokratái bemutatják, milyen a családbarát kormányzás

Botrányosra sikeredett Varga Zs. András Kúria-elnök feleségének minapi kinevezése, meghökkenést váltott ki Deutsch Tamás unokaöccsének diplomáciai megbízása. Az elmúlt 12 év hasonló módon nagy közérdeklődést kiváltó esetei is mutatják, hogy Magyarországon jóval könnyebben érvényesül, aki a NER köreiben valakinek a rokona, barátja, üzletfele.

Orbán Viktor intézi, hogy bukása esetén is meghatározó gazdasági háttérhatalma legyen

Legyen szó hulladékgazdálkodásról, kaszinóról, vasútvonalról vagy atomerőműről is, a NER-oligarcháknak áll a zászló. A kormány ugyanakkor a jövő év tavaszán lejáró kormányzati ciklust átívelve hozza helyzetbe Mészáros Lőrincet, Garancsi Istvánt és társaikat.

Nagy titokban 35 éves fővárosi kaszinókoncessziót kapott Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A 2024-ig szóló, már meglévő koncessziókat adták ki újra, miután erre egy törvénymódosítással lehetőséget adott magának az állam. Ehhez még koncessziós pályázatot sem kellett kiírni, elég volt egy ajánlattételi eljárás. Az új engedélyek így 2056-ig szólnak. A döntésről csak egy olvasói levélből értesültünk, de a Szerencsejáték Felügyelet oldalán megtaláltuk, tényleg ott vannak az új engedélyek.

Milliárdokat hoztak kormányközeli tulajdonosaiknak a járványban is nyitva tartó kaszinók

A játékasztal-bevételek nagyot estek, de a nyerőautomatáknál sokkal kisebb volt csökkenés, az online bevételek pedig még emelkedni is tudtak.

Érthetetlen, de közben nagyon is érthető, miért vannak nyitva a magyar kaszinók a járványban

A szigorú járványügyi intézkedések ellenére is nyitva lehetnek a kaszinók. A NER-esek biznisze – legyinthetünk, és valóban politikaközeli üzletemberek, illetve a futballfinanszírozás sejlik fel a működtető cégek mögött. A szakma szerint azonban észszerű érvek is vannak. Ha a gazdaság működtetése a cél, kevés olyan „hivatal” van, amelyik ilyen jól hozna az adóbevétel/egészségügyi kockázat hányadosban.
Találatok: [5]  Oldalak:   1