language

Intézmények:

Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány highlight_off

Személyek:

Puch László highlight_off

Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

A CÖF, illetve a jogi személyiségként mögötte álló CÖKA 2009-ben alakult meg. Elsősorban az Orbán-kormányokat támogató tömegrendezvényei, a békemenetek szervezőjeként vált ismertté a nyilvánosságban. Bár a kormány rendszeresen támadja a hazai civil szférát, a magát szintén civilnek nevező CÖF ezalól kivételt képez – számos állami vállalat több száz milliós támogatásával gazdálkodhatnak.

Puch László

Puch László az MSZP pártpénztárnoka, legfontosabb gazdasági háttérembere. 1953. november 7-én született Lánycsókon. Nős, felesége Görgői Éva. Három gyermekük van: Eszter (1976), Hajnalka (1978), László (1989). Középiskolai tanulmányait Pécsen, a Zrínyi Miklós Kereskedelmi Szakközépiskolában végezte. Üzemgazdász diplomát 1980-ban Budapesten, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán kapott. 1976-tól 1982-ig a Mohácsi ÁFÉSZ-nél dolgozott. 1983-ban megválasztották a Bólyi ÁFÉSZ elnökének. 1993 és 1995 között a Népbolt Rt. ügyvezető igazgatója. 1995-től 1996-ig a Titán Rt. vezérigazgatója.

 

1994-től országgyűlési képviselő. 1998-2002-ig Mohács város önkormányzati képviselője. A párt Baranya megyei Területi Szövetségének elnöke 2016. május 6-ig. 1998 szeptemberétől az MSZP pénztárnoka volt, 2010-2012 között pártigazgatója. 2008-tól 2009-ig a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára volt. A 2010-es országgyűlési választásokon ismét pártja országos listájáról nyert mandátumot. (forrás: MSZP.hu)

 

"Mohácsi emberünk" - Puch portré a 168 Órában (2019)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 2. rész: „Micsoda szolgáltatás!”

Megvette-e saját ellenzékét a Fidesz? Hogyan születnek hatalmas magánvagyonok a pártkasszák illegális feltöltéséből? Piaci és politikai szereplők fű alatti együttműködése a közpénzek eltérítésében: így fizeti meg a társadalom a demokrácia működését. A pártfinanszírozás szürkezónáját bemutató cikksorozatunk második része.

Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 1. rész

Markában tartja-e a Fidesz az ellenzéket, s ha igen, milyen eszközökkel? Hogy működött egy nagykoalíció a pártfinanszírozás szürkezónájában, és hogy lett annak kizárólagos irányítója a Fidesz? Cikksorozatunk az illegális pártfinanszírozás elmúlt harminc évét mutatja be a rendszer működtetőinek elmondása alapján, és egy demokráciát, ahol még azt is megvásárolhatod, hogy ki legyen a választáson az ellenfeled.
Találatok: [2]  Oldalak:   1