Helyek: |
Sok a per, múlik az idő
ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI VITÁK
Wekler Ferenc és az állami támogatás: Tõkésítés
Az SZDSZ-t is foglalkoztatják Wekler Ferenc ügyei
Boros ügyeskedések: Wekler Ferenc már megint jól járt
Címek és címletek – VEZETŐI JUTALMAK A KÖZSZFÉRÁBAN
Wekler egyik cége is pályázott állami támogatásra
Hét és fél év börtön a zsaroló adónyomozónak
Hivatalos személyként, részben bűnszövetségben elkövetett zsarolásban és más bűncselekményekben bűnösnek találta és börtönbüntetésre ítélte a Szekszárdi Városi Bíróság az APEH Tolna Megyei Nyomozóhivatalának egykori helyettes vezetőjét. A nem jogerős ítélet szerint a volt adónyomozó hét és fél év börtönbüntetést kapott.
Nem nyomoznak a házromboló falu vezetője ellen
Az ügyészség megtagadta a nyomozást Németkér polgármestere ellen. A falu első emberét a kisebbségi ombudsman jelentette fel tavaly, miután a falu lakosai megrongáltak egy házat, amelybe egy, a paksi Bedőtanyáról kiköltöztetett roma család szeretett volna beköltözni. Kaltenbach Jenő hivatali visszaélést gyanított az ügyben, ám az ügyészség szerint a gyanúnak nincs alapja. A házrongálás ügyében megindított rendőrségi vizsgálat továbbra is folyik.