language

Személyek:

Simon Gábor highlight_off
Welsz Tamás highlight_off

Simon Gábor

Simon Gábor (Sopron1964június 15. –) a Magyar Szocialista Párt (MSZP) politikusa, országgyűlési képviselő. 2008-tól a Munkaügyi és Szociális Minisztérium államtitkára volt. 2004 és 2012 között a Magyar Szocialista Párt (MSZP) választmányának elnöke, majd 2014-ig a párt elnökhelyettese.

Simon Gábor neve valótlan adatokat tartalmazó parlamenti vagyonnyilatkozat-botránya kapcsán vált hírhedtté 2014 februárjában. Simon Gábort megrovásban részesítette a bíróság, mivel még 2008 és 2010 között munkaügyi államtitkárként olyan megbízási szerződéseket kötött, amelyekkel több százezer forintos kárt okozott a magyar államnak. (Wikipédia)

Welsz Tamás

Welsz Tamás  (másik, külföldön használt nevén: Tom Wallace Paar; Budapest, 1972. november 24. – Budapest, 2014. március 20.) vállalkozó. Magyar, uruguayi, bissau-guineai állampolgár.

Nevezetes 2013-ban lett, amikor megvásárolta a Sólyom Airwayst. Ekkor kiderült róla az is, hogy a panamai hatóságok csalás miatt körözést adtak ki korábban ellene, és az élettársa ellen is. 2014 elején a Simon Gábor elleni vizsgálatok kapcsán került reflektorfénybe. Ez év márciusában öngyilkos lett. 2014 év végén még mindig körözte az Interpol.

Forrás: Wikipedia 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Nyolc éve nem tudjuk, kinek a pénze volt Simon számláin

Nyolc éve, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Simon Gábort, az MSZP elnökhelyettesét, a per hatodik éve tart, ám az elsőfokú ítéletre még mindig várni kell. Azt továbbra sem tudni, kinek a százmilliói hevertek Simon külföldi számláin.

Simon Gábor a Magyar Nemzetnek: „Munkanélküli vagyok, főállású apa”

Bár tökéletesen beszél magyarul, mégis németül tanúskodott Ausztriából videotelefonon és tolmács segítségével a költségvetési csalással vádolt volt MSZP-elnökhelyettes, Simon Gábor egykori bankára tegnap a Fővárosi Törvényszéken. A Budapesten született, Ausztriában élő nő 2001-ben Svájcban dolgozott az UBS bankban, amikor egy magyar állampolgárságú ügyfele Magyarországon bemutatta neki Simont, aki felkérte őt a megtakarításai kezelésére.

Eredeti útleveleket hamisítva nyithattak számlát Simon Gábornak

Miközben a szakértő szerint eredeti útleveleket hamisítva nyitottak számlát Gabriel Derdak néven, addig a bankfiók vezetői szerint szokatlan módon maga a bankbiztonsági főnök intézte az ügyfélazonosítást a volt szocialista politikushoz köthető bankszámla nyitásakor. Simon továbbra is tagadja, hogy más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból több százmillió forintnak megfelelő devizát helyezett el, amelyek után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást.

Kihasználta kiváló kapcsolatait Welsz Tamás

Komoly kapcsolatai voltak a néhai Welsz Tamásnak, amelyekkel élt is. Élettársa bár leleplezést ígért, végül nem írta meg az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor „valódi” történetét, sőt a Welszről szóló könyv is eltűnt a világhálóról. Az asszony – és Welsz – lekerültek az Interpol körözési listájáról.

Simon: Máig nem tudom eldönteni, Welsz fedett ügynök volt-e

Életszerűtlen, hogy régóta ismerik egymást, majd egyszer csak Welsz rácsodálkozik, hogy jé, Simonnak is van afrikai útlevele, nem csak nekem. Simon ugyan azt állította, hogy legális jövedelme van, de ennek ellentmond, hogy egy kalandor segítségét fogadja el.

Simon vallott, ő csak ártatlan és tehetős

Ártatlannak vallotta magát a költségvetési csalással és hamis magánokirattal való visszaéléssel vádolt Simon Gábor a Fővárosi Törvényszéken megkezdődött büntetőperében. Az MSZP korábbi elnökhelyettese most jelent és szólalt meg először a nyilvánosság előtt azóta, hogy 2014-ben az ellene a választási kampány során indult nyomozás miatt kénytelen volt lemondani tisztségeiről.

Simon Gábor: ártatlan vagyok

Tagadta bűnösségét Simon Gábor volt szocialista politikus a költségvetési csalás és hamis okirattal visszaélés vádjával a Fővárosi Törvényszéken szerdán megkezdődött büntetőperben.

Az adócsalással vádolt Simon Gábor Welsz halála után attól félt, vele is végezni fognak

Tagadta bűnösségét a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és közokirat-hamisítással vádolt Simon Gábor volt MSZP-s politikus szerdán megkezdődött büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken. Simon szerint a két éve elhunyt Welsz Tamás vagy fedett ügynök volt, vagy kalandor, mindenesetre eltüntetett minden olyan dokumentumot, ami a volt szocialista politikus ártatlanságát igazolta volna. Simon Gábor hangsúlyozta azt is, hogy a börtönben attól rettegett, őt is meg fogják ölni.

Az adócsalással vádolt Simon Gábor Welsz halála után attól félt, vele is végezni fognak

Tagadta bűnösségét a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és közokirat-hamisítással vádolt Simon Gábor volt MSZP-s politikus szerdán megkezdődött büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken. Simon szerint a két éve elhunyt Welsz Tamás vagy fedett ügynök volt, vagy kalandor, mindenesetre eltüntetett minden olyan dokumentumot, ami a volt szocialista politikus ártatlanságát igazolta volna. Simon Gábor hangsúlyozta azt is, hogy a börtönben attól rettegett, őt is meg fogják ölni.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>