language

Személyek:

Simonka György highlight_off

Intézmények:

TOPSEC Informatikai és Oktatási Kft. highlight_off

Simonka György

Simonka György (Medgyesegyháza, 1974. március 11. –) fideszes országgyűlési képviselő 2010 óta, 2006-2014 között Pusztaottlaka polgármestere. 1993-ban villamossági szerelő és minősített hegesztő szakmát szerzett. 2002-ben fejezte be középfokú kereskedelmi és mezőgazdasági tanulmányait. Külföldi tapasztalatszerző és tanulmányi útjai után üzletember lett. 2010-ben országgyűlési képviselő lett az addig baloldali mezőkovácsházi választókerületben Karsai József utódjaként, majd a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása elnöke lett. 2014-ben az orosházi és mezőkovácsházi választókerületek egyesítése után a Békés megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője lett az Országgyűlésben, ahová 2018 áprilisában újraválasztották.

2018-ban az Országgyűlés az ügyészség indítványára felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát – a Békés megyei politikust összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg a vádhatóság. Simonka tagadta a vádakat, az ügyben pedig azóta sem született döntés. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban továbbra is tagja maradt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Fotó bizonyítja, egy hete az uniós pénzekért felelős államtitkárral tárgyalt Simonka György

Bár Simonka György fideszes országgyűlési képviselő továbbra is gyanúsítottja annak a 1,4 milliárd forint értékű, európai uniós támogatások eltüntetésével kapcsolatos költségvetési csalási és hivatali vesztegetési ügynek, ami miatt az Országgyűlés a mentelmi jogától is megfosztotta a politikust, Simonka egyáltalán nem húzódott félre, és továbbra is igyekszik az uniós támogatások kiosztásáért felelős állami körökben mozogni.

Másfél milliós családi egészségnapok, családok nélkül – Simonka György

Az EP-választáshoz közeledve elcsendesedtek ugyan az 1,4 milliárd forintos csalási és hivatali vesztegetési ügyben meggyanúsított, mentelmi jogától megfosztott fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György körüli események, de ha bárki is azt gondolta volna, hogy Simonka kényszerű háttérbe húzódásával leállt az az elképesztő szervezettségű, az uniós pályázati pénzek kisajtolásán tüsténkedő hálózat, amely kiépült a képviselő szűkebb hazájában, Békés megyében, akkor nagyobbat nem is tévedhetne.

Hadházy Ákos: ismét kaszált a Simonka-közeli dél-békési cégháló

Napi egymillió forintért nyújt szakértő segítséget rendezvényszervezéshez egy olyan konzorcium, amelynek tagjai régi ismerőseinknek mondhatók. A helyszín ismét Dél-Békés, ahol megint csak felzárkóztatást célzó uniós pénzeket égetnek.

Százmilliókat költhet el Békésben egy lepukkant bódéba bejegyzett alapítvány

Alig egy hónapon belül 13 közbeszerzést bonyolított le egy Békés megyei alapítvány, amelyet éveken át Simonka György fideszes parlamenti képviselő rokonai és barátai vezettek. Korábban is százmilliókról döntött, most is ebben a nagyságrendben fog, székhelye mégis egy lerobbant és elhagyottnak tűnő bódé.

Simonkáék nem tudnak leállni az unióspénz-szórással: egy nap alatt hat közbeszerzést toltak ki

Hiába a nyomozás a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő érdekeltségeinél, a hozzá kötődő dél-alföldi birodalom nem hagy fel az uniós-források elégetésével. A Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány a közelmúltban egyetlen napon hat közbeszerzésben hirdetett nyertest. A szerencsés kiválasztott ugyanaz a konzorcium, amelynek tagjai ráadásul már a Mengyi Voldemort-féle Public Sector tanácsadóhoz kötődő hálózatban is felbukkantak.

Zárt rendszer - A NER típusterméke: a Simonka-univerzum

Irányított Facebook-kommentelők, rokonok az érdekkörbe tartozó cégekben és alapítványban. Az utóbbi több mint 3 milliárd forint uniós támogatást kaszált 2015-ben, és az alapítványtól aztán jócskán kaptak megbízást a Simonka-univerzum cégei.
Találatok: [6]  Oldalak:   1