language

Kulcsszavak:

útépítés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2

Olimpia ugyan nem lesz, a rászánt pénz fele mégis elment a létesítményekre

Számításaink szerint az elmúlt négy évben a kormány és Budapest 360 milliárd forintot már elköltött vagy elkülönített egy olimpia lehetséges helyszíneire. Ha újra jelentkeznénk a rendezésre, lehetne azzal kampányolni, hogy mennyire olcsó, hiszen a létesítmények nagy része elkészült.

Kerékpárút a Balatonig: trükkök száz kilométeren

Már éppen elfelejti az egyszeri hobbibringás, hogy nemrég Budapest–Balaton bicikliutat ígértek neki, amikor újramelegítik számára a káposztát. Ugyanis 2011-ben kormányhatározat rögzítette három fontos hazai kerékpáros túraút megépítését, illetve rehabilitációját: a Duna menti Eurovelo 6-os rendbetételét, a Balatont kerülő út átfogó felújítását – az ígéret szerint 3 méter széles lesz –, illetve egy, a fővárostól a magyar tengerig vezető vonalat. 2012-ben az Orbán-kormány közúti infrastruktúráért felelős államtitkára, Völner Pál lapunknak a Bringázz a munkába! kerékpároskampány nyitányán megerősítette: tényleg lesz út Budától a Balatonig. 2014-re elkészült a megvalósíthatósági tanulmány szerinti nyomvonaljavaslat, 2015-ben pedig a teljes hossz (105,9 km) alapján a Vs.hu részletes kiviteli árkalkulációval jelentkezett (4,3 milliárd forint) annak ismeretében, hogy a kerékpárút csak részben lesz új, hosszabb szakaszok mezőgazdasági vagy alacsony forgalmú autóúton vezetnek.

Milliárdos bevételt hoztak Mészáros Lőrinc testvérének vállalkozásai

Miközben a felcsúti polgármester a szemünk előtt válik az ország egyik leggazdagabb politikus-üzletemberévé, azért az öccse, János is szépen gyarapszik.

Itt az újabb kormányzati pénzszórás - Orbánt nem érdeklik a szakértők

A következő szűk három évben akár 600 milliárd forintot is elköltene a kormány olyan autóutak építésre, amelyek létjogosultságát a forgalmi adatok egyáltalán nem indokolják. Maga a fejlesztéseket bejelentő kormányfő is elismerte, hogy a szakértők szerint az útprogram nettó pénzszórás, ennek ellenére a következő választási kampányra el kell készülnie ezeknek az utaknak.

"Ezek beárazott dolgok voltak" - Horn Gábor a politikai korrupcióról

Nem véletlen, hogy egyik korrupciógyanús milliárdos közbeszerzésből sincs igazi botrány: ezek mögött olyan politikai háttéralkuk vannak, amik miatt egyik oldalnak sem érdeke asztalt borítania – mondta a hvg.hu-nak Horn Gábor. Az SZDSZ egykori „örökös kampányfőnökével” a politika okozta személyiségtorzulásokról, Orbán Viktorról, Gyurcsány Ferencről és pártja bukásának okairól is beszéltünk.

Korrupciós vád van, feljelentés nincs

Nem tesznek feljelentést a rendőrségen, ennek ellenére korrupcióval vádolják a szocialisták a távozó Orbán-kormányt az utóbbi hetek döntései miatt, amelyeket - ígérik - felülvizsgálnak. Kormányhatározatból tömérdek született azóta, hogy kiderült: a Fidesz-MDF elveszítette a választásokat.
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2