language

Intézmények:

Sportminisztérium highlight_off

Személyek:

Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [149]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Finiséhez ért a Zuschlag-per

Ma folytatódik a Zuschlag János egykori szocialista politikus és tizenöt társa ellen indított büntetőper Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Egy búvároktatót is kihallgattak a Zuschlag-perben

A civil szervezetek pályázatokon elnyert pénzei nehezen követhető úton vándoroltak különböző magánszemélyekhez, majd Zuschlag Jánoshoz és vádlott-társaihoz...

Pert vesztett Rákosi és Alács a hvg.hu-val szemben

Elutasította a Fővárosi Bíróság (FB) Rákosi Ferencnek és Alács Tibornak a több mint fél évtizeddel ezelőtti, Gyurcsány Ferenc vezette ifjúsági minisztérium vezető beosztású munkatársainak Topolánszky Ákossal, a tárca akkori helyettes államtitkárával és a hvg.hu-val szembeni keresetét első fokon, nem jogerősen csütörtökön.

'A fogdában is mindenkivel jóban vagyok'

Vallomást tett, de a rendőri kapcsolatairól, a telefonlehallgatásokról és a pályázati döntéshozatalról nem beszél Zuschlag. Beszélt ugyanakkor az MSZP-hez köthető Táncsics Alapítvány pályázatairól, amelyeknél "nyilvánvaló volt, a támogatás milyen célt szolgált".

Zuschlag beismerte a papíron létező egyesületeket

Szerdán délután folytatódott a bűnszervezetben, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással vádolt Zuschlag János vallomása a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Zuschlag-per: a szocialista vezetők nem kommentálják az összefüggést

Több vezető szocialista politikus neve is elhangzott ezen a héten a bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsított Zuschlag János és 15 társa ellen folytatott perben.

A Zuschlag-per hordaléka

Zuschlag János volt szocialista képviselő egykori titkárságvezetője, Lados István - a Zuschlag-per másodrendű vádlottja - vallomásaiban több közszereplőről azt állította: tudtak főnöke törvénysértő tevékenységéről.

Vörös segély

Napról napra gyengül a Zuschlag-per alapsztorija: immár nem az ifjúságpolitikai belügy, a pályázati pénzek elsíbolása, hanem az MSZP hálózatának működése áll a középpontban.
Találatok: [149]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>