language

Intézmények:

Sportos és Egészséges Magyarországért (SEM) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [22]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Bujkálnak a bizniszpártok képviselői

Megpróbáltunk részleteket megtudni a kispártok nyilvánosságra került, és néhol egészen irreális kampányköltéseiről. Nem volt könnyű dolgunk. Az ÚMP vezetője lecsapta a telefont, mondván, nyaral. Ugyanerre hivatkozott a SEM egyik képviselője is, bár a pártelnök végül tájékoztatott több részletről is. Az Együtt 2014 párt első embere szintén nem elérhető, az ÚDP elnöke pedig igen érdekes magyarázattal állt elő a 41 milliós reklámfilmjüket illetően.

"Ezt nevezzük a korrupció legalizálásának"

40 millió forint reklámfilmre, 60 millió utazásra, vagy 28 millió léghajóbérlésre - ilyen, és ezekhez hasonló tételeket találni a választási biznisz-kamupártok elszámolásaiban.

Hihetetlen dolgokra költötték az állami pénzt a kamupártok

65 millió üzemanyagra és szállásra, 40 millió egy fél perces videóra: így, és még ennél is hajmeresztőbb tételekkel papírozták le a kamupártok a nekik jutó legalább 149 milliós állami kampánytámogatást.

Bizniszpártok és eltűnt milliárdok

A költségeket vizsgáló civilek szerint óriási visszaélések történhettek az áprilisi országgyűlési választáson induló kamupártoknak juttatott állami támogatásokkal.

"Ön mikor menstruál?" - Az elherdált kampánymilliárdok nyomában

Az új választási törvény rendkívül bőkezűen jutalmazta azokat, akik akár egyéni jelöltként, akár pártként elindultak a 2014-es választáson.

Választás 2014: Honnan származnak a hamis aláírások?

Mit keres valaki aláírása az MCP ívein, amikor ő csak a KTI-nek írt alá? A Most Mozgalom felkereste az aláírókat, akik nem is tudtak az egészről.

A százmilliók elmentek, a szavazatok nem jöttek

Sok párt jutott bőkezű állami támogatáshoz a gyanús körülmények között lezajlott aláírásgyűjtés során, de aztán többen közülük alig kaptak szavazatot. A kampányra kapott százmilliókat állítólag a saját aktivistáikra, kifestőkönyvekre és gulyásra költötték.

MSZP: 10 párt is benne lehet a választási csalásban

A szocialisták egy ismeretlentől kapott dokumentumcsomagra hivatkoznak, amely szerint összesen 10 párt és 10 választókerület is érintett lehet az ajánlások fénymásolásában. Az ellenzéki párt a szóban forgó jelöltek és pártok kizárását követelik a választásból.

Feljelentés hamis ajánlások miatt

Tíz pártot érint a hamisítás a baloldali ellenzék gyanúja szerint.

Kamupártok 3. rész – Sportos és Egészséges Magyarországért

A Sportos és Egészséges Magyarországért (SEM) a mozgásra és az egészséges életmódra kívánják ránevelni a magyar lakosságot. Pártelnökük kommunikációs szakemberként dolgozik, de hogy mit keresett az MSZP háza táján, az kiderül sorozatunk harmadik részéből.
Találatok: [22]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>