language

Akták:

Századvég tanulmányok highlight_off

Századvég tanulmányok

Századvég tanulmányok

Három évnyi pereskedés, 4,1 milliárd forintnyi közpénz, 77 ezer oldal pdf. A VS.hu újságírója csaknem háromévnyi pereskedés után februárban megkapta azokat az elemzéseket, amelyeket a Századvég készített a kormánynak 2012–2014 között, nem kevesebb, mint 4,1 milliárd forintért. A portál sorozatban ismerteti a több mint 77 ezer oldalnyi iratot, amelynek – mint megállapították – csak a negyede, azaz alig 18 ezer oldal valódi elemzés.

 

A kiperelt Századvég-tanulmányok a TASZ oldalán.


 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Elhibázott kitüntetések, veszélyes kultúrharc – Századvég-akták VI.

Többévnyi pereskedés után lapunk hozzájutott az Orbán-kormány munkáját segítő Századvég-csoport több tízezer oldalnyi tanulmányához. Cikksorozatunk korábbi részeiben (itt, itt és itt) a cég közvélemény-kutatásairól és politikai kockázatokra figyelmeztető elemzéseiről írtunk, a legutóbbiban pedig arról, mennyire rossznak és károsnak tartották esetenként a kormány médiapolitikáját. Most a kultúrát érintő bírálatokat vesszük végig, a kormány kitüntetéspolitikájától a személyi döntéseken át a Magyar Művészeti Akadémiáig.

A kormány "totális kudarca" médiaügyekben – Századvég-akták V.

Többévnyi pereskedés után lapunk hozzájutott az Orbán-kormány munkáját segítő Századvég-csoport több tízezer oldalnyi tanulmányához. Cikksorozatunk első, második és harmadik részében a cég közvélemény-kutatásairól írtunk, a negyedikben pedig arról, milyen politikai kockázatot láttak a kormány egyes intézkedéseiben. Mostani cikkünkben azt tárjuk fel, mennyire rossznak és károsnak tartották olykor a kormány médiapolitikáját, a közmédia működését.

Amikor a baráti elemzők kritizálják a kormányt – Századvég-akták IV.

Többévnyi per után lapunk hozzájutott az Orbán-kormány munkáját segítő Századvég-csoport több tízezer oldalnyi tanulmányához. Cikksorozatunk első és második részében a cég közvélemény-kutatásainak oldalszám-szaporító trükkjeiről írtunk. A harmadik részben azt néztük meg, milyen kormányzati ötleteket szondáztak 2012 és 14 között, mostani cikkünkben pedig összeszedtük, milyen politikai kockázatot láttak a kormány egyes intézkedéseiben. Bírálatból pedig nem volt hiány: a rezsicsökkentés és a Klik veszélyeiről, költséges szavazatmaximáló lépésekről, fejetlenségről, rögtönzésről, szegényellenes intézkedésekről is írtak az elemzők.

Fizetős egészségügytől a nemzeti alkoholboltig – Századvég-akták III.

Többévnyi per után lapunk hozzájutott az Orbán-kormány munkáját segítő Századvég-intézet több tízezer oldalnyi kutatásához és elemzéséhez. Cikksorozatunk első és második részében arról írtunk, hogy a 4,1 milliárdos munkában rengeteg dokumentum értelmetlennek, felesleges oldalszaporításnak tűnik. A harmadik részben viszont feltárul, hogy az érdemi kutatásokban milyen kormányzati ötleteket szondázott a cég, illetve milyen válaszok érkeztek a választóktól, amikor egy-egy emblematikus ügyről, például a stadionépítésekről vagy a Nemzeti Színház igazgatóváltásáról kellett véleményt mondani.

Szánalmasak és vállalhatatlanok a Századvég 4,1 milliárdos tanulmányai

A VS újságírója csaknem háromévnyi pereskedés után februárban megkapta azokat az elemzéseket, amelyeket a Századvég készített a kormánynak 2012–2014 között, nem kevesebb, mint 4,1 milliárd forintért. A portál sorozatban ismerteti a több mint 77 ezer oldalnyi iratot, amelynek – mint megállapították – csak a negyede, azaz alig 18 ezer oldal valódi elemzés.

Sír és nevet a szakma ezeken a kutatásokon – Századvég-akták II.

77 ezer oldalnyi, a kormánytól kiperelt Századvég-iratot dolgoztunk fel. Cikksorozatunk második részéből kiderül, hogy az ennek nagy részét kitevő közvélemény-kutatásokban szakmailag nonszensz, értelmezhetetlen, felesleges, ráadásul számítógéppel egy pillanat alatt előállítható oldalak tízezrei vannak.

Ki kell adni a Századvég titkolt ötmilliárdos tanulmányait

Nyilvánosságra kell hoznia a kormánynak a számára készült Századvég-tanulmányokat, miután a Kúria helybenhagyta a korábbi másodfokú ítéletet. A kormány még törvényt is módosított, hogy a későbbi döntések meghozatalára alkalmas adatokat nem kötelesek nyilvánosságra hozni közérdekű adatigénylés esetén. A nyilvánosságra kerülő tanulmányok alapján kiderülhet az is, hogy hozzáfért-e a Századvég minősített adatokhoz, noha a minősítést csak 2013-ban kapták meg ehhez.

Folytatódik a Századvég-gate

Van Századvég-ügy, amelynek feltárásában a nemzetbiztonsági bizottság tegnapi ülésén csak félig jártak sikerrel. Az ugyanis nem derült ki, hogy 2013 októbere előtt hozzájuthatott-e minősített iratokhoz az alapítvány. Molnár Zsolt, a testület MSZP-s elnöke ezért más szocialista képviselőkkel együtt közérdekű adatigényléssel, interpellációkkal, kérdésekkel akarja kideríteni, kitől, milyen megbízást kapott a Századvég, amely 2010 és 2014 között 3,9 milliárd forint értékű munkát végzett a kormánynak. A fideszes Németh Szilárd viszont lezártnak tekinti az ügyet.

A Liberálisok kikérik a jegybanktól a Századvég-csoport tanulmányait

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) közérdekű adatigényléssel kívánja megismerni a Századvég-csoport összes, a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) készített tanulmányát.
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>