language

Személyek:

Szepessy Tamás highlight_off
Tuzson Bence highlight_off

Tuzson Bence

1972. január 31-én született Budapesten, 1992-ban Ausztriában, 1993-ban Amerikában folytatott tanulmányokat. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (1994, történelem-magyar szak) valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán végezte (1999), majd 2003-ban jogi szakvizsgát tett. 

Politikai pályáját 1989-ben kezdte az MDF I. és XII. kerületi szervezetének tagjaként, választmányi és elnökségi tisztséget is betöltött. 1996-tól az MDNP tagja, I. és XII. kerületi alelnöke, a Fidelitas tagja. 1998-tól 2006-ig a XII. kerületi Önkormányzat fideszes képviselőjeként tevékenykedett.  2013-tól a Fidesz Pest Megye 5. választókerületének elnöke, 2014-től a térség országgyűlési képviselője.

2014-től a Fidesz-frakció szóvivőjének jelölték, egy évvel később a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkárává nevezték ki. 2018-től a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, 2020. január 3-tól pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtikára. 2023 júniusában Orbán Viktor őt jelölte igazságügyi miniszternek a távozó Varga Judit helyére.

Kormányzati szerepvállalása előtt a Biczi és Tuzson (kilépése után Biczi és Turi) ügyvédi iroda tagja volt, ekkoriban az iroda több fideszes önkormányzatnak is dolgozott. Az ügyvédi iroda közreműködött abban is, hogy megtisztítsák a terepet a gödi Samsung akkumulátorgyára előtt. A választókörzetében található gödi különleges gazdasági övezetnek a megyéhez befolyó adóbevételeiből visszaosztott támogatások később százmilliós nagyságrendben kerültek Tuzsonhoz köthető civil szervezetekhez. A Dunakeszi Kistérségért Egyesület, a Dunakanyar Média Alapítvány, a Közép-magyarországi Régióért Alapítvány vagy a Jelen Vagyok Tehetséggondozó Egyesület mind egy-egy olyan helyi médiumot működtet a 10-20 milliós támogatásokból, amely rendszeresen készít interjúkat Tuzsonnal, és bírálja a helyi ellenzéket.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Évek óta veszteséges cég építene az egykori Filmmúzeum épületére, kormányközeli szálak sejlenek fel a háttérben

A kormánynak nagyon fontos lehet a több évtizede hiányzó tornyok pótlása, hiszen a választási győzelem után az első döntések egyikével nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette a tetőrekonstrukciót, így az építtetőnek nem volt szüksége településképi szakmai konzultációra, az ügyben sem a fővárosi, sem a kerületi önkormányzat véleményét nem kellett kikérniük, az engedélyezési eljárást pedig a helyi építési szabályok meghágásával gyorsított eljárásban kapták meg.

A szekszárdi pincérből lett magyar biztosításkirály, akinek a Fidesz is hálás

Keszthelyi Erik neve nem ismert, pedig végső soron állami cégekből szív ki milliárdos bevételeket

Oroszok a spájzban: kik kavarnak a metrófelújítás környékén?

Nem előzmény nélküli a magyar közszféra és az M3-as vonal metrószerelvényei felújításával megbízott orosz metró- és fegyvergyár Metrovagonmas üzlete. A Horn-kormány idején egy obskúrus kémjátszmában a hírhedt Nádor ’95 lehallgatóberendezés-beszerzését fedte volna el egy utóbb befuccsolt metrókocsi-ügylet.

A fővárosi sóbiznisztől a járműjavításig

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kiemelt célja, hogy a hazai járműipar a magyar gazdaság fejlődésének egyik legjelentősebb tényezője legyen a közeljövőben – közölte a tárca azután, hogy a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. aláírta a Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft. (dunakeszi járműjavító) 64,9 százalékos üzletrészének megvásárlásáról szóló adásvételi szerződést. A hangzatos tervek azonban információink szerint máig nem valósultak meg, mi több, az állami szerepvállalást követő időszakban a cég érthetetlenül elindult a vészes leépülés felé. Eközben a vezetőség teljesen kicserélődött: Tuzson Bence országgyűlési képviselő bizalmi köréhez tartozó személyek kerültek a járműjavítóhoz.

490 millióért vett sónak telket az FKF

490 millió forintért vásárolt útszóró sónak egy lakott, közös osztatlan tulajdonban álló ingatlant a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., amin évi hatmillió forintért bérel sósátrat az eső ellen.
Találatok: [5]  Oldalak:   1