Személyek: |
A milliárdos katona
Még semmi sem jött vissza a kazah kapcsolatokba befektetett több százmillió forintjából Horváth Lászlónak, a LAC Holding tulajdonosának és tiszteletbeli kazah konzulnak, de bízik abban, hogy közeleg az aranykor. „Mindig jön egy alkalom, egy jó ötlet, ami mellett nem tudok elmenni” – magyarázza, hogy építette fel az évek alatt 16 milliárdos forgalmat elért vállalatbirodalmát. Az ellene folyó sajtótámadásokat annak tulajdonítja, hogy „ha leégetjük Varga Mihály és Fazekas Sándor barátját, akkor az visszacsap erre a két emberre”.
Lázárnak bejött 2015, Orbán és Áder pénzt gyűjtött
Vasárnap éjszaka ismét kiderült, az ország vezető politikusai közül kinek hozta a legtöbbet anyagilag 2015 – legalábbis papíron. Úgy tűnik, Lázár Jánosnak igencsak rendben alakultak a dolgai, Varga Mihály szintén elégedett lehet, de több pénze lett Áder Jánosnak és Orbán Viktornak is. Vannak aztán olyanok – lásd Kövér Lászlót – akikre leginkább a puritán szó igaz. A legnagyobb vesztesnek első ránézésre az MSZP elnöke tűnik. Összeállítás az életünket leginkább befolyásoló politikusok vagyoni helyzetéről.
Áder János
Balog Zoltán
Budai Gyula
Czunyiné Bertalan Judit
Farkas Flórián
Fazekas Sándor
Gulyás Gergely
Gyurcsány Ferenc
Kósa Lajos
Kövér László
Kubatov Gábor
L. Simon László
Lázár János
Németh Szilárd
Orbán Viktor
Pintér Sándor
Rogán Antal
Schiffer András
Seszták Miklós
Simicskó István
Szijjártó Péter
Tóbiás József
Trócsányi László
Tuzson Bence
Varga Mihály
Vona Gábor
Altus Zrt.
antikorrupció
átláthatóság
ingatlan
klientúra
mezőgazdaság
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Exim újratöltve
A bank az exportcélú ügyletek refinanszírozása mellett egyre gyakrabban ismert magyar üzletemberek vállalkozásait is finanszírozza. Három állami hátterű bank, az Exim, az MFB és az MNB is részt vesz immár a hazai kkv-k forráshoz juttatásában. A közvetlen gazda, Szijjártó Péter mellett egy másik miniszter, Rogán Antal befolyása is tetten érhető az intézmény irányításában.
Exim-hitelek Fidesz-közeli cégeknek
Andy Vajna
Csányi Sándor
Garancsi István
Matolcsy György
Rogán Antal
Scheer Sándor
Szijjártó Péter
Varga Mihály
Kölcsényi és Némethi Ügyvédi Iroda
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Broadcasting Co. Kft.
Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
bankok - pénzintézetek
hitelezés
pályázat
támogatás
Az ügyészség szerint megcsapolták az agrárkasszát – a vidékfejlesztési hivatalból szervezték a milliárdos csalást
A vádirat szerint 2012-ben döntött úgy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal akkori elnökhelyettese, hogy megcsapolja a területalapú támogatások kasszáját – az ügy nemrég került bírósági szakaszba. A hamis támogatási kérelmek benyújtása előtt néhány hónappal készült el az a jelentés, amelyik többek közt az ilyen jellegű visszaélések kockázataira hívta fel a figyelmet – mint látjuk, hiába.
Orbán azt szeretné, hogy ne kelljen bevallania a családja vagyonát
Orbán Viktor lezárná a vagyonnyilatkozatok körüli zűrzavart és a német szabályozást ültetné át a magyar gyakorlatba. Csakhogy ez még megengedőbb, mint az a jelenlegi magyar rendszer, amit egy idei kormányprogram eredetileg tovább szigorított volna.
Matolcsy módi - A közpénzszórás új helyszíne
A jegybank által alapított, kecskeméti Pallas Athéné alapítványa közfeladatot ellátó szerv, melynek vagyona nemzeti vagyon, a gazdálkodásával kapcsolatos adatok ezért közérdekű adatok. Így az alapítvány elvben 15 napon belül köteles kiadni a Magyar Narancs számára a gazdálkodásáról szóló adatokat - erről döntött, nem jogerős ítéletében a Kecskeméti Járásbíróság.
Simicskára számíthat Vida
Vida Ildikónak legkésőbb most szeptemberben mindenképpen távoznia kellett volna a Nemzeti Adó- és Vámhivatal éléről. A volt elnök megdöbbent Lázár János kijelentésein, más kormányzati szereplő viszont Vidán akadt ki. A Figyelő újabb részleteket tudott meg a 2015-ös év egyik legnagyobb port felvert politikai eseményéről.
Horváth: változásokra van szükség a NAV-nál
Nem azért megy el a dolgozók többsége a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, mert nincs megelégedve a fizetésével, ez a munkaerő elvándorlás 2007-ben kezdődött, és azóta is tart - ezt Horváth András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az adóhivatal volt dolgozója szerint 2007-ig stabil volt az adóhivatal, az akkori személycserék miatt viszont elindult egy fluktuáció, Vida Ildikó megörökölte ezt a helyzetet, de semmit sem tett ennek megváltoztatására.
A csendes karcagi - Gyorskép Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterről
A szelíd fideszes, aki a vad döntésekhez is adja a nevét. A rendszerváltás óta képviselő, pártja egyik vezető politikusa – mégsem emlékszünk jószerivel egyetlen Varga Mihály-mondatra sem.
Vadai: a kormánytagok szerint is távoznia kell a NAV-elnöknek
Valószínűleg a kormány tagjai közül is sokan úgy látják, hogy az adóhatóság elnökének távoznia kell posztjáról – véli a DK alelnöke.