language

Személyek:

Veres István highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Novák Katalin maga fizette az egyedi tervezésű fürdőruhát, amiben átúszta a Balatont

A Sándor-palota nem költött olyan ruhadarabra, amelyen a köztársasági elnök neve vagy monogramja található – ezt válaszolta a Magyar Hang közérdekű adatigénylésére a köztársasági elnök hivatala.

100.000 Ft-ba kerülhetett Novák Katalin egyedi, monogramos úszódressze

A vasárnapra halasztott Balaton-átúszáson több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt a szombatról vasárnapra halasztott 41. Balaton-átúszáson. Az állami hírügynökség sietett kiemelni, hogy az átúszók között ott van Novák Katalin is. A köztársasági elnök férjével együtt, első alkalommal úszta át a Balatont a csaknem 200 vitorlásból és kishajóból kialakított úszófolyosóban.

Novák Katalin férje mindössze öt hét kiképzéssel alezredes lett, a honvédség szerint ez így van jól

A hétvégén adta közzé boldogan a hírt Novák Katalin államfő, hogy a férje, Veres István – az ország első first gentlemanje – a kiképzést követően a szakasztársaival együtt letette az önkéntes tartalékosok esküjét. Két nap kellett hozzá, és az újdonsült katona körül máris áll a bál.

Üzent a spanyolországi börtönből a Zóna Taxi volt vezetője – Szerinte korrupt NAV-osok miatt került rács mögé

Nem követett el bűncselekményt és ártatlannak vallja magát – üzente – élettársa útján – a PestiSrácok.hu-nak a jelenleg Mallorcán kiadatási őrizetben lévő Veres István. A Zóna Taxi és a Budapest Taxi volt tulajdonosa ellen a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) kérésére, költségvetési csalás gyanúja miatt adott ki június 16-án európai és nemzetközi elfogatóparancsot a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB), a spanyol hatóságok ezután intézkedtek vele szemben. Úgy tudni, az üzletember cégeit érintő ügyben szeretnék gyanúsítottként kihallgatni.

Reintegrációs őrizetben otthon „kempingezik” a Budapest Airport volt jogi igazgatója

A Privatkopo.hu értesülése szerint úgynevezett reintegrációs őrizetben, otthonában „kempingezik” az a Rényi-Vámos Krisztina, akit 2017. május közepén, jogerősen - bűnszövetségben elkövetett korrupciós bűncselekmények elkövetése miatt - 5 év szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Ítélőtábla. A nő a súlyos bűncselekményeket a Budapest Airport Zrt. jogi igazgatójaként követte el.

Elszámoltatás: Verest börtönnel fenyegetik – most megszólal

A Fővárosi Főügyészség öt személlyel szemben nyújtott be vádiratot a 2006-ban kiírt reptéri taxi pályázattal összefüggésben elkövetett vesztegetés, valamint a Budapest Airport Zrt. sérelmére 2006–2010 között elkövetett csalás miatt. Az ügyészség a vádlottak nevét nem közölte – itt viszont kiderül, kik az érintettek. Sőt, a legismertebb szereplőt szóra is bírtuk!

A VIZÓ-BIRODALOM TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA – AZÉRT FIZETETT MILLIÓKAT, MERT ZSAROLTÁK A RENDŐRÖK?

Minden részletre kiterjedő beismerő vallomást tett a rendőri korrupciós ügy fő vádlottja, az éjszaka császárának nevezett Vizoviczki László – derül ki a PestiSrácok.hu birtokában lévő nyomozati iratokból. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó elismerte, hogy biztonsági főnökén, Varga Istvánon keresztül megvesztegette a BRFK és az NNI főrendőreit, de állítása szerint azért, mert zsarolták. Így tulajdonképpen áldozatnak tartja magát. Az egykori vendéglátós azt sem tagadta, hogy kapcsolatain keresztül lehetetlenítette el a konkurenciáját, és arról is beszámol, miként intézte el a nem fizető külföldieket a neki dolgozó belvárosi rendőrökkel.
Találatok: [9]  Oldalak:   1