language

Lapok:

168 óra highlight_off

Akták:

Lázár János vadászata highlight_off

168 óra

1989-ben alapították, kezdetben a Magyar Rádió azonos nevű, heti rendszerességgel jelentkező műsorainak átiratait közölte. Csütörtökönként jelenik meg, baloldali, liberális irányvonalat képvisel, alapító főszerkesztője Mester Ákos volt, aki a Magyar Rádió műsorait szerkesztette. A lap kiadója a Neuman Péter által vezetett Telegráf Kft., melynek 2015-ben az összetett tulajdonosi hátterű Brit Média Befektetési Kft. vált a többségi tulajdonossá, mely cégnek tulajdonjoga van a Klubrádióban is. 2016-ban a felvetődtek a hírek, miszerint a tulajdonosi átfedés miatt közös online szerekesztőséget hoznak létre a rádióval. Ugyanez év április 1-én új főszerkesztőt neveztek ki, Tóth Ákos személyében. A 2000-es évek elején produkált 35 ezres pédányszám eladáshoz képest napjainkra nagymértékben visszaesett az értékesített lapok száma, átlagosan valamivel több, mint 10 ezer darabot adnak el belőle.

Lázár János vadászata

Lázár János vadászata

Nem tudni, milyen pénzből és ki fedezte azt a nagyszabású vadászatot, amelyen Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár arisztokrata vendégeivel együtt vett részt a fejér megyei Soponyán 2013 decemberében. Az eseményhez a társaság tagjai - köztük Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg, gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége - az állami Vadex Zrt. vendégházát vették igénybe. Bár a Blikk szerint Lázár volt a vendéglátó, a Vadex vezérigazgatója a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: nem Lázár János állta a vadászat költségeit, azt azonban, hogy ki, nem árulta el. Egy szakember szerint a vadászkaland - elsősorban a kilőtt 913 fácán értékéből adódóan - körülbelül hárommillió forintba kerülhetett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Lázár János vadászkalandja: nem tudni, ki állta a cechet

A miniszterelnökséget vezető államtitkár decemberben a Fejér megyei Soponyán nagy vadászatot rendezett arisztokrata vendégeknek – derült ki az egyik vendég Facebook-posztjából. Lázár a vadászat hátterét firtató kérdésre azt válaszolta: szabadidejében mindenki azzal és azt csinál, amit akar. A vadászterület és a szálloda állami cég tulajdonában áll, a cég vezérigazgatója szerint nem Lázár János fizette a cechet, ő vendég volt, de azt, hogy ki látta vendégül a társaságot, nem árulta el. - See more at: http://www.168ora.hu/itthon/lazar-janos-vadaszkalandja-913-facant-lottek-ki-122399.html#sthash.iF4qHpcL.dpuf
Találatok: [1]  Oldalak:   1