language

Lapok:

168 óra highlight_off

Intézmények:

Magyar Tudományos Akadémia (MTA) highlight_off

168 óra

1989-ben alapították, kezdetben a Magyar Rádió azonos nevű, heti rendszerességgel jelentkező műsorainak átiratait közölte. Csütörtökönként jelenik meg, baloldali, liberális irányvonalat képvisel, alapító főszerkesztője Mester Ákos volt, aki a Magyar Rádió műsorait szerkesztette. A lap kiadója a Neuman Péter által vezetett Telegráf Kft., melynek 2015-ben az összetett tulajdonosi hátterű Brit Média Befektetési Kft. vált a többségi tulajdonossá, mely cégnek tulajdonjoga van a Klubrádióban is. 2016-ban a felvetődtek a hírek, miszerint a tulajdonosi átfedés miatt közös online szerekesztőséget hoznak létre a rádióval. Ugyanez év április 1-én új főszerkesztőt neveztek ki, Tóth Ákos személyében. A 2000-es évek elején produkált 35 ezres pédányszám eladáshoz képest napjainkra nagymértékben visszaesett az értékesített lapok száma, átlagosan valamivel több, mint 10 ezer darabot adnak el belőle.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

A Párbeszéd feljelenést tesz Palkovics László ügyében, költségvetési csalás és hűtlen kezelés a gyanú

A Párbeszéd költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert kétségbe vonja, hogy Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter jogosan vett fel éveken keresztül havi 800 ezer forintos fizetést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatóintézetétől.

Hadházy: Módszeresen dézsmálják a kutatási pénzeket

Szabályellenes módon részben uniós pályázatokból finanszírozzák egyes felsőoktatási intézmények az oktatóik bérét, így milliókat fordítanak a kutatásra, fejlesztésre szánt pénzekből bérköltségekre – állította Hadházy Ákos az LMP társelnöke a Korrupcióinfó címmel tartott sajtótájékoztató sorozat mai, 33. rendezvényén. A politikus szerint a túlárazott személyi költségek célja, hogy “a hatalomra előbb-utóbb veszélyes, gondolkodó embereket így megvásárolják”.

Pert nyertek a filozófusok a Magyar Nemzet ellen

Gábor György és Geréby György filozófusok ügyében sajtó-helyreigazítás közzétételére kötelezte a Magyar Nemzetet a Fővárosi Törvényszék a tegnapi, megismételt eljárásban hozott legújabb ítélete is.

A filozófusbotrány tanulságai

Egy éve robbant ki a filozófusbotrány: a Magyar Nemzet támadássorozatot indított a liberális tudósok ellen. Azzal vádolták többek között Heller Ágnest, Radnóti Sándort, Vajda Mihályt, hogy 2004–2005-ben kutatás-fejlesztésre szánt közpénzeket nyúltak le. Interjú Gábor Györggyel.

Tudósaink védelmében

A jobboldal lejárató hadjáratot indított liberális filozófusok ellen. A támadássorozatot a Magyar Nemzet kezdte: a kutatás-fejlesztésre szánt pályázati közpénzek „lenyúlásával” vádoltak meg több tudóst, köztük Heller Ágnest, Radnóti Sándort, Gábor Györgyöt, Geréby Györgyöt, Vajda Mihályt. A 168 Óra most arra keresi a választ, voltaképpen milyen pályázatokról van is szó, s valóban csak egy „szellemi kör” jutott-e kutatási támogatásokhoz.
Találatok: [6]  Oldalak:   1