Lapok: |
Kezdődik a Zuschlag-per tárgyalása
Felbujtóként, különösen nagy kár okozójaként, bűnszervezetben elkövetett csalásért áll a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elé Zuschlag és 15 társa.
Kormányzati negyed: nem adott le jelentést a kormány
A parlament áprilisban arra kötelezte a kormányt, hogy június végéig számoljon be a kormányzati negyed projekt ráfordításairól, a kormány késve, és nem jelentést, hanem tájékoztatót terjesztett az Országgyűlés helyett a költségvetési, pénzügyi és számviteli bizottság elé - hangzott el kedden a bizottság ellenőrzési albizottságának ülésén.
Megismerhetjük a BKV és MÁV vezetőinek fizetését
Pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért a Fővárosi Bíróságon, nyilvánosak az állami cégek vezetőinek fizetési adatai. Az ítélet nem jogerős.
Szavazatarányosan kapnak majd pénzt a pártok
Az Országgyűlés csaknem egyhangúlag fogadta el az alkotmányügyi bizottságnak azt a javaslatát, amelynek értelmében októbertől az eddigi mandátumarányos helyett szavazatarányossá válik a pártalapítványok költségvetési támogatása. A döntéshez a jelenlévők kétharmadának igen szavazatára volt szükség.
Mire költik a parkolási pénzeket?
Közérdekű adatnak minősülnek a Centrum Parkoló Rendszer Kft. parkolási díjakból származó bevételei és kiadásai - mondta ki csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Microsoft-per: első fokon jogszerű a közbeszerzés
Elutasította a Fővárosi Bíróság hétfőn első fokon az úgynevezett Microsoft-perben a felperes keresetét, s megállapította, hogy a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) által kiírt közbeszerzés során jogszerűen alkalmazták „a Microsoft, vagy azzal egyenértékű szoftverek közbeszerzése, cseréje, vétele és a programokhoz kapcsolódó szolgáltatások" kitételt.
Sikkasztott a volt rendőrfőkapitány
Baranya Megyei Bíróság hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta sikkasztás miatt Ernyes Mihály volt
Baranya megyei rendőrfőkapitányt a közelmúltban hozott jogerős ítéletében - közölte a bíróság sajtószóvivője.
Nyomoznak a kormányzati portál ügyében
Hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a kormanyszovivo.hu, kormányzati kommunikációs portál ügyében, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Kulcsár-ügy: börtönt és vagyonelkobzást kért az ügyész
Kétnapos vádbeszéde végén a Kulcsár-ügy vádlottjai közül tucatnyira kért börtönt, illetve összességében milliárdos vagyonelkobzást az ügyész a Fővárosi Bíróságon hétfőn. A per ezen a héten a védőbeszédekkel folytatódik.
Kulcsár-ügy: öt év után megkezdődtek a perbeszédek
Befejeződött a bizonyítási eljárás, és az ügyészi vádbeszéddel megkezdődtek a perbeszédek a Kulcsár-ügyben pénteken a Fővárosi Bíróságon (FB).