Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Szép csendben megszüntették a nyomozást Farkas Flórián botrányos roma programja ügyében
Bizonyítottság hiányában hétévnyi nyomozás után ért véget az eljárás a Híd a munka világába program ügyben.
Polt Péter: két gyanúsítottja van a badacsonytomaji Tátika-ügynek
Az utóbbi két évben az OLAF, a rendőrség, a Közbeszerzési Döntőbizottság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is vizsgálódott a badacsonytomaji önkormányzat 2,4 milliárd forintos, uniós forrásból finanszírozott turisztikai projektjével kapcsolatban. A párhuzamos vizsgálatokban az adónyomozók jutottak legtovább: a tavasszal kéthetes monstre kihallgatás-sorozatra idézték be az önkormányzat jelenlegi és előző ciklusbeli képviselőit a NAV Veszprém megyei központjába.
Titokban kaphatott kegyelmet az öt év börtönre ítélt volt balmazújvárosi polgármester
Veres Margitot 2018-ban hivatali vesztegetés elfogadása miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre, ám szabadlábon várhatta ki, hogy az államfő döntsön a sorsáról. Minden jel szerint Áder János – mandátumának lejárta előtt – kegyelmet adott neki.
Simonka György újra aktív, rokonai és vádlott-társai pedig visszaszerezték a vagyont
A Fidesz volt Békés megyei országgyűlési képviselője és 32 társa elleni vádak központjában álló, mára felszámolt mezőgazdasági cég utolsó vagyona, egy 300 millió forintra becsült telephely is Simonka György köreiben landolt – csakúgy, mint a vállalat többi vagyona, amit korábban szintén a politikus ismerősei vásároltak fel eredeti értékük töredékéért.
Simonka-ügyek
Baráth Richárd
Gábriel Pálné
Simonka György
Simonka Zsófia
Tóth Renáta
Tóth Zsolt
AKM Invest Vagyonkezelő Zrt.
Bodzási Termelő és Szolgáltató Start Szociális Szövetkezet
ENORA Kft.
Magyar Termés TÉSZ Kft.
adócsalás - költségvetési csalás
bűnszervezet / bűnszövetség
EU
hamis magánokirat felhasználása
ingatlan
klientúra
közbeszerzés
mezőgazdaság
pályázat
rokonok
támogatás
tanácsadás
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
végrehajtás
Békés megye
Medgyesbodzás
Egy személyben Guller Zoltán dönt az eltitkolt turisztikai támogatásokról
Pert nyert a 24.hu a Magyar Turisztikai Ügynökséggel szemben, két év után így derült ki, hogy a vezérigazgató korábbi nyilatkozatával ellentétben nem egy szakmai grémium, hanem ő maga dönt az egyedi támogatásokról. Az ügynökség a bíróságon azzal védekezett, hogy Guller Zoltán gondolatai nem közérdekű adatigénylés tárgyai, végül azonban ki kellett adniuk, hogy kik vesznek részt a pályázat nélkül kiosztott állami támogatások elbírálásában.
Bodor József
Diglics Dániel
Farkas Boglárka
Fellegi Tamás
Guller Zoltán
Juhász Szabolcs
Könnyid László
Laposa Bence
Mészáros Miklós (Balatonboglár)
Németh Anna
Paár Attila
Rókusfalvy Pál
Tasnádi László
Zoób Kati
Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
állami/önkormányzati szerződések
idegenforgalom
NER HOTEL
pályázat
támogatás
Vezető kormánytisztviselőt csuktak le, ami a visszatartott uniós pénzek miatt nagyon fájhat a kormánynak
Korrupció gyanúja miatt egy olyan miniszterelnökségi vezető került rács mögé, aki éppen a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos munkát végzett. Az ügyészség szerint a főosztályvezető kenőpénzért vállalta, hogy elutasított EU-s pályázatok felülvizsgálata a támogatást kérők számára kedvezően alakuljon. A kormánytisztviselő akár 15 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat.
Vendéglátósok segítése helyett egy turisztikai portálra osztották ki az EU-s koronavírus alap 630 millióját
A koronavírus-járvány okán kapott több mint 1,7 milliárd forintos uniós támogatásból 23 céget, illetve egyéni vállalkozót segített a Magyar Turisztikai Ügynökség. A pénzből az MTÜ gyakorlatilag a saját alapítványának osztott ki 630 millió forintot. A maradékot állami szervezetek, balatoni borászok, valamint pár budapesti elitétterem tulajdonosa kapta. Az adatok alapján kapott az összegből az Orbán Ráhel-közeli Magyar Divat & Design Ügynökség is, igaz, azt még az Európai Unióval sem közölte az MTÜ, hogy mennyit.
Barna Antal
Boda Gábor
Csapody Balázs
Fábry Szabolcs
Ganczer Gábor
Gerendai Károly
Guller Zoltán
Gyukli Krisztián Gyula
Hlatky-Schlichter Hubert
Hoffmann Henrik
Kertész József Tamás
Könnyid László
Légli Ottó
Lénárd Gábor
Márton Péter
Mészáros Lőrinc
Orbán Ráhel
Paár Attila
Princzinger Péter
Ruprecht László
Somlyai Zoltán
Söptei Zsolt
Tiborcz István
Vitézy Dávid
Volencsik Zsolt Mihály
BPTX Adótanácsadó Bt.
Hellohungary Turisztikai Szolgáltató Kft.
Hévíz-Balaton Airport Kft.
Hungexpo Rt.
Körösparti Nyár Plusz Zrt.
Körösparti Nyár Szolgáltató Kft.
Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt.
Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
MPHH Hotel Invest Kft.
Pannon Tessera Hospitalis Zrt.
Primefund Befektetési Alapkezelő Zrt.
WHB Vagyonkezelő Kft
EU
idegenforgalom
klientúra
támogatás
A Simonka-per kezdete óta 165 millió forint állami és EU-s támogatást kapott az elsőrendű vádlott
Miközben Simonka György Békés megyei fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben elkövetett 1,4 milliárd forintos károkozással vádolják, az ügy elsőrendű vádlottja többször is vissza nem térítendő állami és európai uniós támogatást kapott a büntetőper kezdete óta – tudta meg a 24.hu.
178 millióval támogatja a kormány a mongol diákokkal trükköző iskolát
Zűrös üggyel terhelt egyházi iskolának ítélt meg közel 180 millió forintot ingatlanvásárlásra a kormány néhány hónappal ezelőtt, noha költségvetési csalás gyanúja és más bűncselekmények miatt is nyomozás folyik az intézmény gazdálkodásával összefüggésben. Az intézménynek egyébként a kormányhivatal is vizsgálja a működését, az államkincstár pedig visszafizetési kötelezettséget írt elő „jogosulatlan elszámolások miatt”.