Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
1,3 milliárd forintot ad az állam a Club Aliga felújítására
A pályázati összegből egy multifunkcionális rendezvényhelyszínt is létrehoznak.
Közel 1,3 milliárd forint pályázati támogatást nyert az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. leányvállalata, a Club Aliga üdülőközpont területének fejlesztéséhez – tette közzé az Appeninn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Az Appeninn közvetett tulajdonában álló PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. „turisztikai attrakció és szolgáltatás fejlesztés a Club Aligában” című pályázata a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. döntése szerint 1 299 999 998 forint támogatást nyert.
Nagy lángon égették a milliárdokat a veszprémi kézilabda-arénában
Évek óta rendre a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jut a Telekom Veszprém, de még egyszer sem sikerült a csúcsra érnie. Legutóbb sem volt ez másként, előbb a Kieltől kapott ki hosszabbításban, majd a bronzmeccset sem tudta hozni a párizsi csapat ellen.
Annyi viszont változott, hogy a csapat mögött álló cég, a Veszprém Handball Team Zrt. hosszú évek óta először nyereséget mutatott ki: csaknem 2,9 milliárd forint árbevételt és 139 millió forint adózott eredményt könyvelt el a 2020. június 30-ával záruló üzleti évben (és már a megelőző csonka félévben is 221 millió pluszban zárt).
Sörfőzdére kapott pénzt a kormánytól az agyontámogatott topolyai futballklub tulajdonosának cége
A vajdasági egyesület bő 8 milliárd forinthoz jutott már hozzá, de Zsemberi János telekommunikációs cége most a sörfőzésbe is beszáll.
Nem csak egy piacteret fejlesztettek tízmilliókból a fideszes képviselő körzetében
67 négyzetméter térkő, három asztal, egy vécé és még egy kis parkoló is kijött 21 millióból. Ilyen pályázatok miatt nyomoznak Szabó Zsolt ellen tavaly szeptember óta.
Mészáros Lőrinc szállodalánca csaknem 300 millió forintot kapott az elmaradt foglalások után
A Hunguest Hotels 9 szállodája kapott pénzt az elmaradt foglalások után, a kompenzációból ezúttal néhány budapesti luxusszállodának is jutott.
Az ingatlan.com-on árulták a néhány éve uniós pénzből felépített balatoni környezetvédelmi szellemközpontot
Balatonakarattya egyik csendes utcájában évekkel ezelőtt egy környezetvédelmi központ épült. Túlzás lenne azt állítani, hogy az emberek a csodájára jártak, sok helyi azt sem tudta, hogy az épület egy uniós pénzből felhúzott, bárki számára látogatható nonprofit információs központ. Az illetékes minisztérium szerint viszont a kedvezményezett Régiók Fejlesztéséért Egyesület teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségét, a házzal pedig öt év elteltével azt csinál a tulajdonos, amit akar.
Közel egymilliárdos állami támogatás megy el a zárt kapus vízilabda BL-re
A Magyar Vízilabda Szövetség 869 millió forint állami támogatást kapott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének budapesti megrendezésére. A sportszervezet szerint sok pénz megy el a járvány elleni védekezésre, a buborék működtetésére, arra azonban nem kaptunk egyértelmű választ, a vendégül látott csapatok fizetnek-e a szállásért, étkezésért, vagy a magyar szövetség három körben vendégül látja közpénzből az európai vízilabdaelitet.
300 millióból rendezhet tévéfilmet Bayer Zsolt
Orbán Balázs nyomában címen készít tévéfilmet Bayer Zsolt, melynek Kálomista Gábor lesz a producere. A Nemzeti Filmintézet szeptember 8-i döntése alapján 299.999.700 forintos támogatást kapott a MEGA FILM Kft-nél készülő, 19. századi erdélyi íróról-néprajzi gyűjtőről szóló produkció.
Orbán Ráhel barátnője kioszthatott újabb 165 milliót
Tizenegy ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és dizájnipari startup közösséget – írja az MTI az M1 alapján.
A trafikbiznisz után kihasíthat két szeletet a milliárdos állami pénzt bezsebelő cégcsoportból
Miközben különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt előzetes letartóztatásban tartják a több milliárd forint állami támogatást elnyerő élelmiszer-ipari cégcsoport fő tulajdonos-irányítóját, B. Edét és három társát, birodalma elkezdett széthullani, és potom pénzért szedik szét.