language

Lapok:

Akták:

56-os emlékév (2016) highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

56-os emlékév (2016)

56-os emlékév (2016)

Több mint 15 milliárd forintot fordított a kormány az '56-os forradalom 60. évfordulójának megünneplésére, melynek elköltését kormánybiztosként Schmidt Mária és az általa Balogh Zoltánnal együtt társelnökölt Emlékbizottság felügyelte. 7.5 milliárd forintból civil szervezetek, közintézmények és önkormányzatok pályázhattak programokra, 4,6 milliárd forint pedig a központi programok megvalósításának fedezete volt. 2016 decemberében újabb 1 milliárd forintot csoportosítottak át a programokra. Az Emlékbizottság tagjai és a kormánybiztos külön díjazásban nem részesültek, a bírálóbizottság tagjai viszont havi bruttó 200 ezer forintos tiszteletdíjat kaptak, illetve minden elbírált pályázatot követően bruttó 10 ezer forint illette őket.

 

A programsorozatot kézben tartó, a kormánypárthoz ideológiai és személyi szempontból is közelálló Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány (KKTTKK) költéseit számos esetben kritizálta a sajtó. Kritika érte az 1,4 milliárd forintos kommunikációs keretösszeg felhasználását, a Külügyminisztérium által lebonyolított külföldi programokat, de leginkább a civil szervezeteknek nyújtott támogatásokat. 68 millió forintot kapott az állami hirdetésekkel is ellátott, kormánypárti Pestisrácok.hu kiadója, a Gerilla Press, hogy a VIII. kerületben köztéri barikádot és airsoft fegyverrel használható lőteret építsen. Nagy publicitást kapott a forradalom dala, amely 50 millió forintból készült, ám később azt állították, ingyenes volt, továbbá a csekély érdeklődésre számot tartó musical, amely 100 millió forint támogatást kapott. Korábban a Sziget fesztiválnak adott 300 millió forintból megvalósított programokat is támadta a sajtó, melyet a Száraz Istvánhoz köthető, MNB-alapítványi megbízásokat is kapó Frank Digital Kft. bonyolított le, de a szintén a Gerilla Press tulajdonában álló Dr. Sziget Bt. által üzemeltetett R56 nevű kocsma 56-os arculatának kialakítására is jutott kétmillió forint.

 

2017 elején Schmidt Mária azzal utasította el az emlékév költségkeretének felhasználásáról szóló adatok kiadását, hogy az „indokolatlanul zavarná az emlékév méltó lebonyolítását” – az ’56-os emlékév ugyanis az év júniusáig tartott. Ezzel összhangban 2017 márciusában az emlékév lebonyolítására újabb 830 milliót csoportosított át a kormány, amelynek összköltsége így megközelítőleg 15,3 milliárd forintra nőtt. Az emlékév reklámszerződésének összegét, amelyért cserébe a New Land Media Kft., valamint a kormányzati megrendelésre készült „Ha Magyarországra jössz...” kezdetű óriásplakátokat szállító Lounge Design Kft. az 56-os emlékév publicitását biztosította, a KKTTKK 2017 tavaszán a másfélszeresére emelte 400-ról 599,6 millióra, az indoklás szerint a nagy társadalmi érdeklődésre való tekintettel. 2017 novemberében a KKTTKK arra hivatkozva tagadta meg ismét a teljes pénzügyi elszámolás nyilvánosságra hozatalát, hogy az még folyamatban van – a részletes szakmai és pénzügyi beszámolót 2018 január 31-ig nyújtják be az EMMI-nek. Az Átlátszó végül pert nyert, a KKTTKK pedig az emlékév oldalán is feltüntette a szerződéseket, a teljes pénzügyi elszámolás azonban még nem ismert. 2018-ban Schmidt Mária közalapítványa lett a V4-elnökség kulturális, tudományos és társadalmi programjainak felelőse és az I. világháborús emlékév felelőse.

 

Az aktaszöveg alapját a Civitas Intézet által kiadott Fekete Könyv - Korrupció Magyarországon 2010-2018 c. kötetben megjelent esetleírás adja, melynek elkészítésében e sajtóadatbázist használva a K-Monitor Egyesület is közreműködött. 

 

KÖZZÉTETT SZERZŐDÉSEK AZ EMLÉKÉV HONLAPJÁN



 


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

100 milliós osztalékot vett ki a menekültellenes kampányt megálmodó reklámcég tulajdonosa

Balásy Gyula, a kormány új kedvenc reklámügynökének tavalyi évét nyálazta át a 24.hu, a végeredmény pedig röviden az, hogy kormányzati kampányt tervezni és gyártani a Fidesz-kormány idején továbbra is jó üzlet, és ennél még csak jobb lehet. Balásy Csetényi Csaba és a HG 360 Reklámügynökséggel szemben állítólag kialakult bizalomvesztés miatt került képbe, de a piacon ugyanúgy Habony Árpádhoz kötik, mint elődjét.

Újabb 830 millióval támogatja a kormány az 56-os emlékévet

A hétfői Magyar Közlönyben olvasható a 1104/2017. (III. 6.) számú kormányhatározat, ami elrendeli, hogy a nemzetgazdasági miniszter azonnali hatállyal intézze el 4 488 605 950 forint egyszeri átcsoportosítását. Hogy pontosan mire, azt a határozathoz csatolt táblázat részletezi.

Nem tudja megindokolni a kormány, hogy miért csak nyáron hozzák nyilvánosságra az '56-os emlékév költségvetését

Szabó Tímea kérdezte meg az Emberi Erőforrások Minisztériumától azt, hogy "Miért nem adja ki a kormány az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve programjainak költéseit?" A képviselőnek Rétvári Bence államtitkár válaszolt mismásolt írásban. "Az Emlékév célja, hogy a 60. évfordulót végre méltó módon ünnepelhesse meg a magyarság, mivel ez az 50 . jubileumon — köszönhetően jelenlegi ellenzéki erők minősíthetetlen magatartásának — sajnos nem sikerült," írta válaszában Rétvári, aki szerint az Emlékévről a teljes beszámoló annak végeztével, nyáron lesz elérhető. Hogy miért akkor, rejtély.

Milliókkal dobta meg a Schmidt Mária-féle '56-os emlékbizottság a Stefka István-féle sörözőt

Mindegy, hogy tetszik-e, mert az R56 nevű söröző '56-os arculatának kialakításába így is beleadtunk hétkétmillió forintot, mivel a Schmidt Mária-vezette '56-os emlékbizottság ennyi közpénzt adott erre, derül ki az RTL riportjából.

Mészáros Lőrincnek lett egy borászata. És ha már lett, kapott is egy állami megbízást gyorsan

Májusban már pletykáltak róla, azóta valóság lett belőle: Mészáros Lőrinc gázszerelő, polgármester, futballklubtulajdonos, szállodaipari befektető, médiamágnás, satöbbi és pék borászattal is bővítette így is széles vertikumot lefedő vertikumát.

Az MTVA még mindig csak ígérgeti az ötvenmilliós Halszagú Magyarországot

Augusztus közepén jelent meg az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójának hivatalos dala, az "Egy szabad országért," amit Desmond Child és Andreas Carlsson írt, igaz, kilenc évvel korábban. Az emlékév programigazgatója szerint ötvenmillióba került a dal, amiben mindenki ingyen dolgozott. Bár a dalt Petőfi Rádióban mutatták be először, a számot nem adja a csatorna.

Halszagú Magyarország: kavar az ügyészség a hűtlen kezelés miatt tett feljelentéssel

Továbbra sem tudni, hogy mire ment el a pénz, a dr. Schmidt Mária vezette bizottság csak az emlékév lezárultával akarja nyilvánosságra hozni a szerződéseket, kiadások. Az ország legbuzgóbb feljelentője, Tényi István hűtlen kezelés gyanúja miatt tett bejelentést az 1956-os emlékdal költségei miatt.

Eddig erre ment a 56-os emlékév 13,5 milliárdja

Kevesebb, mint három hónap múlva kerek évfordulója lesz az 56-os forradalomnak. Amiről biztosan értesülni fog, mert 1,4 milliárdos kampány hívja majd fel erre a magyarok és a külföldiek figyelmét is. Ebben a tervezéstől a gyártáson át a médiavásárlásáig minden lesz, elvileg mától lépne életbe a szerződés, izgatottan várjuk, hogy ráérnek-e a kormány kedvenc médiatervezői és vásárlói a munkára.
Találatok: [8]  Oldalak:   1