language

Lapok:

Akták:

A bakui pénzmosoda magyar átutalásai highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

A bakui pénzmosoda magyar átutalásai

A bakui pénzmosoda magyar átutalásai

"A Berlingske című dán lap összesen 2,9 milliárd dollárnyi forrás mozgását bizonyító banki dokumentumhoz jutott hozzá. Ezt az OCCRP nemzetközi újságíró szervezettel is megosztotta, amely médiapartnereivel – köztük Magyarországról az Átlátszóval – együtt utánajárt, honnan származott és hová került ez a jelentős összeg. A tisztázatlan eredetű pénzekből Magyarországra is jutott: egy befolyásos azeri politikus fiának Budapesten nyitott bankszámlájára több részletben több mint kilencmillió dollár érkezett éppen akkor, amikor a magyar kormány furcsa körülmények között kiadta az azeri baltás gyilkost. A magyar bankszámla névleges tulajdonosát, egy offshore céget 2015-ben felszámolták; azt egyelőre nem tudni, mi lett az ideküldött pénz sorsa." (forrás: Átlátszó.hu)

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Erős a gyanú, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének több tagja is benne van az azeri vesztegetési ügyben

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által megbízott korrupcióellenes vizsgálócsoport elkészítette a 219 oldalas jelentését (pdf), amiben arra jutott, hogy erős a gyanú, hogy a közgyűlés több volt és jelenlegi tagja is vétkes az azeri vesztegetési ügyben.

Szijjártó: Nem lehetett tudni, hogy Azerbajdzsán szabadon fogja engedni a baltás gyilkost

Azerbajdzsán kormánya 3 milliárdos alapból fizetett le európai politikusokat és újságírókat, és a pénzekből épp akkoriban érkeztek nagyobb összegek - dollármilliók - Magyarországra, közelebbről Budapestre, hogy a kormány szabadon engedte volna Ramil Safarovot, ismertebb nevén a baltás gyilkost.

Polt Péter mindenkit megnyugtatott: nem zajlik nyomozás a Magyarországra érkezett azeri pénzek ügyében

"A kérdésében jelzett ügyben az ügyészségen nem volt és jelenleg sincs folyamatba n büntetőeljárás" - nyugtatott meg mindenkit a mindig kimért és higgadt főügyész, hozzátéve, hogy egyébként is "a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem, valamint a bűncselekmények megelőzésének, felderítésének és nyomozásának elősegítése céljából kapott pénzügyi információk operatív elemzése, értékelése, továbbítása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozá s Elleni Iroda feladatkörébe tartozik".

Azerbajdzsán magyaros választ adott arra, hogy 3 milliárd dolláros titkos alapot tartott fent politikusok lefizetésére

Az azerbajdzsáni hírügynökség most közölte az azeri elnök sajtószolgálatának közleményét, amiben az áll, hogy sem az elnöknek, sem a családtagjainak nincs semmi köze a BBC és a Guardian cikkeiben tett vádakhoz. „Az erőfeszítések arra, hogy belekeverjék az ügybe az elnököt és a családját teljesen megalapozatlanok, előítéletesek és provokatív jellegűek” – írják.

3 milliárd dolláros titkos alapból fizethetett le európai politikusokat és újságírókat az azeri diktatúra

Az azeri diktatúra politikai elitje egy brit céghálón keresztül tartott fenn egy 2,9 milliárd dolláros titkos pénzügyi alapot, amin keresztül fizetek ki befolyásos európai szereplőket, mostak pénzt, illetve vásároltak luxuscikkeket. A Guardian tényfeltárása szerint 2012 és 2014 között több mint 16 ezer kifizetés történt ebből az alapból.
Találatok: [6]  Oldalak:   1