language

Intézmények:

4iG Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

4iG Nyrt.

Nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoport, mely állami segítséggel vált jelentős piaci szereplővé.

A kiemelkedő bővülés 2018 után kezdődött: a T-Systems nagyvállalati üzletcsoportjának akvizícióját bejelentették, ám később hitel-lehívási nehézségekre hivatkozva nem teljesítették. 2020-ban a vállalat új leányvállalatot alapított az Antenna Hungária Zrt.-vel és a New Space Industries Zrt.-vel, melynek célja, hogy 2024-ben műholdat lőjenek az űrbe. 2021. március 29.-én bejelentették, hogy megveszik a DIGI csoport (DIGI Kft, Invitel Zrt., ITV Zrt.) leányvállalatait. 2021. november 30-án teljesen a cég kezébe került a csoport 625 millió euróért, azaz 232 milliárd forintért. 

2021. szeptember 13-án jelentette be a 4iG, hogy megvásárolja az Invitechet. 2021. december 21-én bejelentették, hogy megszerezték a Telenor d.o.o. Podgorica, vagyis a Telenor Montenegro 100 százalékos részvénycsomagját. A cégbe kisebbségi tulajdonosként beszállt a német Rheinmetall AG hadiipari cég. 2022-ben a 4iG megszerezte az állami Antenna Hungária többségét, majd az állammal közösen a Vodafonemegvásárlására kötöttek előzetes, nem kötelező erejű megállapodást.

2023-ban leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. megállapodást kötött a DIGI mobil infrastruktúráját tulajdonló MIS Omega Mobilhálózat Kft. értékesítésére, a társaságot a magyar állam tulajdonában lévő Pro-M Zrt. vásárolja meg.

A 4iG többségi tulajdonosa Jászai Gellért a kizárólagos tulajdonában lévő iKON Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Manhattan Magántőkealapon keresztül.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [246]  Oldalak:   <<  <  16 17 18 19 20 21 22 23 24 25   >  >>

Már Mészárosékat gazdagíthatja a BKV 800 milliós telefon-karbantartása is

A közlekedési központ felújítja telefonhálózatát és az M3-as M4-es metrók kommunikációs rendszerét is. A beruházásnak a már NER-közeli T-Systems örülhet.

1,9 milliárdos közbeszerzést nyert el a Mészáros–Jászai-féle 4iG

A 4iG közleményben jelentette be, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által kiírt „Távoktatási licenszek beszerzése” megnevezésű, uniós, nyílt eljárás keretében lefolytatott közbeszerzési eljárás során nyerteseként ők kerültek kihirdetésre. A 4iG résztulajdonosa a Mészáros Lőrinchez köthető Opus Global Nyrt., de az IT-cégben tulajdonos még a Konzum PE Magántőkealap, a KZF Vagyonkezelő Kft. (ez Jászai Gellért cége, és irányító, 40,2 százalékos részvénycsomagot birtokol) és emellett kis részvényesei is vannak.

A választási rendszerre is a Mészáros-kör felügyelhet a T-Systems megszerzése után

A T-Systems megvásárlása az egyébként is közbeszerzések tömkelegét nyerő 4iG lényegében megkerülhetetlenné vált a magyar közigazgatásban, az állami és önkormányzati cégeknél.

Saját lábára állt, és megtette első önálló lépéseit Mészáros Lőrinc jobbkeze, aki erről a Figyelőnek beszélt

Megtiszteltetés volt Mészáros Lőrinc jobbkezének lenni - ilyen erősségű mondatok olvashatóak Jászai Gellért Figyelőnek adott interjújában. Jászai egészen a közelmúltig "Mészáros Lőrinc" különféle érdekeltségeit menedzselte, de a 4iG-vel kilépett Mészáros árnyékából.

Választási rendszer, adó, közlekedés: ez kerülhet Mészáros jobbkezéhez a T-Systems megszerzésével

Ezúttal multicég, német állami érdekeltség landol Mészárosék köreinél. Az üzlet nyomán elképesztő mennyiségű állami megbízás és referencia kerül a Mészáros Lőrinc kisebbségi, Mészáros barátjának többségi tulajdonában lévő informatikai céghez, a 4iG-hez.

Megveszi a Telekomtól a T-Systems-et Mészáros Lőrinc önállósodott jobbkeze

A 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom aláírták az előszerződést az utóbbi tulajdonában lévő T-Systems eladásáról - jelentette be a két cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Ha minden a terveik szerint megy, ezután átvilágítják a T-Systems-et, megszerzik a szükséges versenyhatósági jóváhagyásokat és még az idén megköthetik a végleges üzletet is.

Miért van szüksége a NER-nek a T-Systemsre?

Gőzerővel zajlik az informatikai piac már elindított és a távközlési piac még csak tervezett központosítása. Ha a Jászai Gellért vezette és már eddig is rengeteg állami megbízást elnyerő 4iG valóban megszerzi a T-Systems nevű céget, egyre jobban körvonalazódik az új erőközpont, igaz problémák, megoldandó feladatok és üzleti ellenlábasok is bőven akadnak.

Kövér házelnök pont ma utasította el, hogy Bencsik képviselő kérdést tegyen fel, oligarchakézbe kerül-e a Telekom

Bencsik János, a Jobbik parlamenti képviselője június 25-én írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.

Azt ígérik, nem fog sokba kerülni, hogy a NER új csillaga lesz a BKV beszállítója

Tegnap a cég közleménye alapján nagyot ment a sajtóban, hogy Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc informatikai vállalata, a 4iG Nyrt. a BKV egyik informatikai beszállítója lesz. A Sys IT Services Szolgáltató Kft. ugyanis megnyerte a fővárosi közlekedési cég öt plusz öt évre szóló, informatikai üzemeltetésre és fejlesztésre vonatkozó tenderét, és évi 3,8 milliárd forintos keretszerződést kötött, a 4iG pedig az ajánlatban nevesített alvállalkozója.
Találatok: [246]  Oldalak:   <<  <  16 17 18 19 20 21 22 23 24 25   >  >>